keresés

2015. május 5., kedd

A vikingekről 5.

1. Privátszférs és a magány:

Sokszor találkozunk azzal a jelenséggel, hogy egyes emberek az interneten keresztül élik mindennapjaikat. Ők úgy érzehetik, hogy magányosak, így a világhálón több figyelmet kapnak, jobban kifejezhetik önmagukat, mert nem kell szemtől szemben más emberekkel találkozniuk. Ez nagyon sokszor ahhoz a meglévő problémához vezet, hogy nem fogják saját magukat adni, ezzel becsapva, átverve a többi felhasználót. Ennek további veszélyeihez vezetett a közösségi oldalak megjelenése, ami mára már mindennapossá vált. Nem is beszélve arról a tényről, hogy számítógép közelben sem kell lennünk, elég egy okostelefon, amit úgyis mindenhova magunkkal viszünk, így bárhol “online” elérhetők lehetünk mások számára.
Mindezeket felhasználva kell egy tartalomszolgáltatásnak “magához láncolónak” lennie, hogy felkeltse a figyelmet. Az én viking témám például egy adott érdeklődési körön belül jól ismert. Azokat a személyeket, akiket igazán érdekel ez a tárgykör, azok informálják egymást is, így talán többmindenkihez eljuthat a blog tartalma. Azonban ennek a rétegnek is fel kell kelteni az érdeklődését, mert hiába érdekli a téma, ha az adott oldal unalmasan, szürkén írja le azt. Ezért a vikingek ismeretéhez szükség van a felhasználó offline aktivitására, saját tudására, érdeklődésére és egyéniségére is.
A felhasználónak érdeke, hogy később ezeket a tartalomszolgáltató tereket visszanézhesse, olvasgathassa. Továbbá, esetleg egy fiatalabb generáció, akik még csak később fognak érdeklődést mutatni a téma iránt, tanulhasson belőle. Ez a témámban főként fontos, mert történelmi tényeken alapul, egy adott korszak kultúráját mutatja be. A vikingek láthatólag mindmáig kedvelt az olvasók körében. Pontosan ezért van az, hogy számos kortárs író is feldolgozza ezt a kérdéskört, vagy mint tudjuk filmeket is készítenek, amelyek nagy sikernek örvendenek.
Ha a felhasználónak megvan a maga tudása, ezek a jelenségek arra késztethetik, hogy saját honlapot, blogot hozzon létre, amelyben kialakíthatja, formálhatja önálló véleményét, melyet szintén mások kommentálhatnak. Hiszen sok a mai film vagy könyv, ami vikingekkel foglalkozik, ezért gyakran kialakulhat az a tényező, hogy a néző/felhasználó azonosítja önmagát a számára kedves szereplővel. Ennek okán hoztam látre én is a blogomat, hogy ne csak egy adott producer vagy író gondolkodásából induljanak ki az újonnan érkezők, hanem nézenek is utána. Bár egy film, vagy könyv lehet egy nagyonjó kiindulópont is a kezdők számára.



2. Birtoklásvágy - felhalmozás:

Tértől, időtől függetlenül, folyamatosan kapcsolatban lehetünk mindennel a világhálón keresztül. Mindez sokszor türelmetlenséget és intolarenciát okozhat. Az e-mail és a Facebook megjelenése ezt tovább fokozta azzal, hogy az írott szövegből nem mindig érezzük ki a másik fél igazi érzelmeit. Sokan elkezdték gyűjtögetni az őket érdeklő oldalakat, linkeket, amikor még a Facebook nem volt jelen. Mint ismeretes mára már a Facebook rendelkezik egy központosított felülettel, amely lényegesen meghatározza a webes élményeinket. Sokszor már nem is az internetes keresőbe írjuk először a szöveget, hanem rögötn Facebookon próbálunk találalot nézni a keresendő szolgáltatásra, könyvre vagy akár helyre.A vikingeknél esetemben is hasonló helyzet áll fenn. Bármelyik róluk szóló könyvet vagy filmet megtalálhatjuk Facebookon is, ahol leírást, képet találhatunk róla, sőt még lájkolhatjuk is, ezzel a kedvenceink közé téve, hogy bármilyen frissítést láthassunk róluk. Nem véletlen, hogy az én tartalomszolgáltató blogomban megpróbáltam összegyűjteni az ehhez a témához tartozó linkeket, amit majd saját tudásomból akarok kiegészíteni egy egésszé. Véleményem szerint egy optimális tartalomszolgáltatásnak be kell mutatnia a linkek és az ismeretek tárházát.
Ezeket a linkeket valójában nem csak online érhetjük el, mert maga a világháló megjelenítése is lehetséges offline módban is. Ez nagy segítséget nyújt ahhoz, hogy archiválhassuk a régebbi keresésinket. Beállíthatunk oldalakat “kedvenceknek”, amelyeket így gyors eléréssel látunk el, így később bármikor hozzáférhetünk, ezzel biztosítva a további megmaradását számítógépünkön. Ide tartozhatnak a könyvek is, amelyeket már e-könyvként PDF formátumban is letölthetünk, így máskor újra elolvashatjuk esetleg kinyomtathatjuk. Az majd egy másik kérdés lesz, hogy ez mikor és hogyan legális vagy éppen illegális. Továbbá ezekre külön közösségi terek is épülnek. Vikingeknél is találunk ilyeneket szép számmal, hogy egy filmet vagy könyvet online elérhetünk. Erre tekintettel kellene lennie a tartalomszolgáltatásnak és ez alapján kellenne rendezni a gyűjteményeket.
A legtöbb naponta használt eszközhöz, - lehet az akár egy 10. századi viking kori térkép - vagy egy számítógépes játékhoz kapcsolatot kell tartanunk a szolgáltatóval, hogy ezek folyamatosan működőképesek legyenek.Mint azt már korábban említettem, a mobil eszközökről itt is elmondható, hogy a letöltött könyveket, játékokat egy plug-in csatlakozó segítségével akár tableten vagy okostelefonon is használhatjuk. Így ezek rss-feedként részévé válhatnak a felhasználó mindennapjainak.
A tartalomszolgáltatás témaköréhez tartozó szellemi termékek, felhasználható szoftverek népszerűsítését kell elvégeznünk. Az én témámban például a könyveket, filmeket, számítógépes játékokat, amelyekről blogomban írok, népszerűsíteni kell mind a hozzáértők és mind a kivülállók számára.



3. Képességek fenntartása, fejlesztése:

Nemcsak a már meglévő javakat lehet félteni, hanem a folyamatosan változó folyamatokat is. Sokszor a nem mindennaposan internetező ember is úgy érzeheti, hogy lemarad valamiről, ha nem nézi meg az aktív tartalmakat. Példának okáért, ha valaki hosszú ideig aktív egy blogon, fórumon, ahol már kialakított magának egy olvasói kört, de később huzamosabb időre leáll ezzel a tevékenységgel, fennáll a veszélye annak, hogy már kevesebb vagy egyáltalán nem is lesz érdeklődője. Az ilyenfajta fórumoknál, ahol nincs lehetőség az archiválára, ott könnyen lemaradhat az ember, így itt inkább a múlt eseményeit lehetetlen megőrizni. Azonban az aktualitásokat minden további nélkül megfigyelheti, hozzászolhat, kritizálhat.
Az én témakörömben ezt talán egy hagyományőrző köri vitában tapasztalhatjuk egy fórumon. Sokszor voltam magam is tanúja annak, hogy két ellentétes álláspontú csoport alakult ki, akik megpróbálják egymást meggyőzni. Tegyük fel, hogy egy viking-sisak rekonstrukció az egyik fél szerint hiteles ábrázolás, de a másik szerint nem az. Ilyen helyzetben kialakulhat egy vita, amelyhez az adott pillanatban, de akár később is lehet csatlakozni. Ezt haszbálja ki a blog illetve a fórum. Bár olyan is előfordulhat, hogy fél év múlva újra előkerül az adott vita tárgya és kezdik előlről a tárgyalást. Mint már említettem, egy fórumon az anonimitás miatt jóval bátrabbak az emberek, még akkor is ha sokszor nem egyidős személyekről van szó vagy ha még tudja is az illető, hogy nem biztos az ő igaza. Mindez egy újfajta biztonságérzetet jelenthet.
Az elavultság kora lejárt, már nem lehet olyan honlapot létrehozni, amin sosincs megújulás. Minden tartalomszolgáltatásnak nyitottnak kell lennie az újításokra. Nem rakhatok ki egy olyan cikket a blogomba, amely már elavult vagy netalán már más máskor felhasználta azt. Tehát mindig újítani kell rajta, hogy izgalmas és vonzó maradjon az olvasók számára.



4. Hozzáadás - teremtő aktivitás:

A tájokztatásra vágyó félnek nem kell prokoncepciókkal számolnia, nem kell tekintélyt vagy hivatásos szakértőt tisztelnie a kérdezettben: ugyanolyan virtuális lény, mint ő maga. Ez a lehetőség teljes mértékben megkönnyíti számukra a kommunikációt; se pénz, se bármilyen juttatás nem jár érte, pusztán szivességi alapon tájékoztat. Ez egy alapszintű átadó gesztus, ezzel számolni kell bármilyen is legyen a tartalomszolgáltatásunk. Segíteni szeretném azokat a fiatalokat vagy akár időseket, akiket érdekel a viking mitológia, ezért szívesen átadom azt a tudást, amellyel rendelkezem ezügyben. Szeretném elérni, hogy minél több emberhez eljusson ennek a kornak a mibenléte, hogy átlássák és megszeresség ezt a témát és akár tovább érdeklődjenek iránta.

De nemcsak az egyszerű segítőkészségnek kell megjelennie, hanem el kell érni, hogy a felhasználó is felismerje a lehetőségeket. Annak a lehetőségét, hogy egy maradandót, időtállót, szépet alkothassunk. Ilyenkor elő kell jönnie szintén a segítő szándéknak, de most a másik fél irányából. A felhasználók segítségével még jobbá tehetem blogomat. Továbbá, itt el lehet érni azt is, hogy sikeresek legyünk. Akár a blogger, akár egy tehetséges olvasó, és még barátokra is szert tehetünk az egyazon érdeklődési körünkből kifolyólag.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése