Világirodalom a modernség után

A Könyves szakképzés füzetei sorozatban megjelent könyv egyedi és hiánypótló szakmunka az irodalomtörténeti kézikönyvek és tanulmánykötetek tömkelegében.
Nyíltan felvállalja, hogy nem törekszik teljességre, és nem tekinthető a huszadik század második felét bemutató reprezentatív kiadványnak sem. Elsősorban konkrét pedagógiai tapasztalatokon alapuló irodalomtankönyv és oktatási segédlet. A szerző a Gutenberg János Könyvkereskedelmi Szakközépiskola felkérésére készítette el ezt a könyvet, mely az iskola tantervében szereplő világirodalom tantárgy tantervéhez igazodik. Olyan rendhagyó vállalkozás, mely pedagógia célzattal szól a huszadik század második felének világirodalmáról. A célközönség elsősorban a bölcsészettudományok iránt érdeklődő középiskolát végzett fiatal felnőttek csoportja.

A kiadvány egyes fejezetei akár a középiskolák felső évfolyamaiban, illetve az egyetemi alapképzésben is lehet hasznosítani.

            A könyv felépítése rendkívül felhasználó-barát: olyan egymástól függetleníthető egységekből, modulokból áll, melyek egy-egy rész-témát járnak körül, és külön-külön is jól használhatóak az iskolai képzésben. A huszadik századi irodalmi jelenségek több nézőpontú megközelítése jellemzi az tananyag feldolgozási módszerét.

            A kiadvány fő célja a továbbgondolásra késztetés. A 20. századi világirodalom óriási mű-kínálata, az irodalmi kánonok változékonysága, illetve a kulturális viszonylagosság miatt nincsenek olyan szilárd támpontok, melyek segítséget nyújthatnak az olvasóknak eligazodni a „művek tengerében”.

A könyv egyfajta fogódzó lehet az olvasóközönség számára, mely megkísérli áttekinteni a korszak világirodalmával kapcsolatos legfontosabb irodalomelméleti fogalmakat és irodalomtörténeti korszakokat.

A Világirodalom a modernség után című könyv 3 nagy fejezetből áll. Az 1 fejezet az Irodalom és olvasás a huszadik század végén, a 2. fejezet a Közelítések a posztmodern prózához, a 3. fejezet pedig A regény a modernség és a gyarmatosítás kora után.

1. Irodalom és olvasás a huszadik század végén

A könyv bevezető részében a szerző áttekinti a világirodalom fogalmának alakulását Goethe definíciójától egészen a 20. század második feléig. E tematikán belül a szerző érinti a fordítás és fordíthatóság, a kánon és kanonizáció, a történetiség és fejlődéselv valamint a tömegkultúra és az elektronikus médiumok kérdését.

A kánon ill. kanonizáció a 20. század végi irodalom- és kultúra-felfogás egyik kulcsfogalma. A kánon az adott kulturális korszak pillanatnyi állapotát tükrözi, s olyan koronként és kultúránként változó szempontrendszer, mely elősegíti az irodalmi művek rangsorolását, osztályozását, értelmezését. Az ún. kanonizált művek listája nem egy lezárt halmaz, hanem dinamikusan változó rendszer, amelyből ill. amelybe ki- és bekerülnek egyes irodalmi műalkotások.

Molnár Gábor Tamás leszögezi, hogy az irodalom története az irodalom értelmezésének története is, tehát a mű értelmezéséhez hozzátartozik annak hatástörténete. Az irodalmi kánonok fontos gyakorlati szerepe egy olyan közös kulturális háttér megteremtése, mely nélkül elképzelhetetlen egy adott kultúrán belüli kommunikáció.

A Világirodalom a modernség után című könyv elsősorban a regény műfajára fókuszál. Molnár Gábor Tamás leszögezi, hogy a 20. század végének jellemző irodalmi műfaja a regény. Maga a regény-műfaj is nagy átalakuláson ment át az utóbbi két évszázadban: a 18-19. század fordulóján, főként a női olvasóközönség körében népszerű, kártékonynak tartott regény a 20. század legnépszerűbb, s egyben kanonizált műfajává vált.

A szerző nagy vonalakban áttekinti a huszadik század irodalomtörténetét, érintve a korszakolás problematikáját. Kísérletet tesz a modernség mint korszakfogalom definiálására, valamint a modernségen belül elfogadott és meghonosodott további korszakokat is bemutatja. Nagyon hasznos a gyakran használt modernség-meghatározások pontos, évszámok szerinti meghatározása. Molnár Gábor Tamás a korszakhatárok kijelölésénél Kulcsár Szabó Ernő felosztására támaszkodik, miszerint a klasszikus modernség 1860-1910-ig tart, a történeti avantgárd 1910-1930-ig, a késő (kései) modernség 1930-1960-ig, míg a ma is tartó posztmodern kor kezdete 1960-ra datálható.

E periodizáció természetesen egy olyan keretnek, sémának tekinthető, amely országonként, nyelvenként, alkotónként sőt művenként is változhat. Átmeneti egymásmellettiség, illetve az irodalmi előfutárok és „megkésett” alkotók jelenléte átértelmezik az előbbi korszakolást. Természetesen a határjelölő időpontok is csak hozzávetőlegesen értendők.

2. Közelítések a posztmodern prózához

A könyv második fejezete a Közelítések a posztmodern prózához címet viseli. A szerző egyik megközelítési módja az útvesztő, a labirintus motívumának vizsgálata. E motívumvizsgálat Franz Kafka, Jorge Luis Borges, Alain Robbe-Grillet, John Barth és Umberto Eco műveire terjed ki. Ezt követően Molnár Gábor Tamás a detektívtörténet népszerű műfajának posztmodern alakváltozatait mutatja be.

Részletesen kitér a formabontás és az elbeszélés korlátainak problémakörére is.

3. A regény a modernség és a gyarmatosítás után

A könyv utolsó fejezetében a szerző a robinzonád műfajának 20. századi továbbélését tárgyalja Michel Tournier, John Maxwell Coetzee, Jean Rhys és Christoph Ransmayr művein keresztül. Jean Rhys Széles Sargasso-tenger című regénye Charlotte Brontë Jane Eyre című művének újraírása. Rhys sajátos nézőpontból, Bertha Mason (Mr. Rochester őrült felesége) perspektívájából rekonstruálja a Jane Eyre-ből kimaradt történetet.

Az utolsó fejezet témája „mágikus realizmusnak” nevezett írásmód jellemzése. A főként Latin-Amerikához köthető stiláris újítás legismertebb képviselője a nemrég elhunyt columbiai Gabriel Garcia Marquez, valamint az argentin Julio Cortazar, a perui Mario Vargas Llosa, valamint a mexikói Carlos Fuentes. A „csodás való”, mely a „mágikus realizmus” kulcsfogalma a kubai Alejo Carpentier nevéhez fűződik. A „mágikus realizmus” mint írásmód Garcia Marquez Száz év magány című regényével szinte egybeforrt. E művet az irodalomtudósok jelentős része a posztmodern alapvető műveként jellemzi, sőt a „mágikus realista” írásmód a posztmodern egyik jellemző írásmódjává is vált.

            Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy Molnár Gábor Tamás Világirodalom a modernség után című munkája valóban átad egyfajta sajátos irodalomszemléletet az olvasóknak. Olyan alapvető fogalmakat is tisztáz, amelyek bent vannak ugyan az irodalmi köztudatban, de a középiskolát végzett fiatalok nem biztos, hogy ismerik. A kortárs irodalomban mindig nehezebb eligazodni, mint a régebbi korok irodalmában, ehhez is hasznos segítséget nyújt ez a kiadvány.

MOLNÁR Gábor Tamás: Világirodalom a modernség után. A kortárs elbeszélő irodalom oktatásához és értelmezéséhez. (A könyves szakképzés füzetei 5. Sorozatszerk. Dercsényi Szilvia) Budapest: Hatágú Síp Alapítvány, 2005.