A mai digitális világban
egyre inkább előtérbe kerül a felhasználók igénye, mely szerint a kutatásukhoz
szükséges anyagokat szeretnék az otthonukból, kényelmes körülmények közül
elérni. A könyvtárak jelentős többsége számos ilyen jellegű szolgáltatást kínál
annak érdekében, hogy az olvasókat könyvtárba csábítsa. Kutatásomban a magyar
digitalizálási gyakorlatot vetettem össze három kevésbé ismert nemzeti könyvtár
– a cseh, a norvég és a szlovák – gyakorlatával. Célom az volt, hogy bemutassam
a projektek közöttii alapvető különbségeket és rávilágítsak azokra a
területekre, amelyeken az egyes gyakorlatoknak még fejlődniük kell.
Az első elem, amit minden könyvtár
esetében megvizsgáltam a digitalizálási projektek koordinálására kidolgozott
stratégiai terv. Sajnos el lehet mondani, hogy a norvégok ebben az esetben mind
a magyar, mind a cseh, mind pedig a szlovák gyakorlat előtt járnak. Míg ez a
három ország küszködik azzal, hogy konkrét terveket dolgozzanak ki és csupán
stratégiai célokat tűztek ki maguk elé, amiket meghatározott időn belül
szeretnének végrehajtani, a norvégoknak kiterjedt stratégiai tervük van a digitalizálás
folyamatára illetve a megőrzés és a szolgáltatás területére vonatkozóan is. Magyarországon,
Szlovákiában és Csehországban mindenképpen törekedni kell arra, hogy a
közeljövőben ehhez hasonló, pontosan koordinált és kifejezetten a nemzeti
könyvtárak számára készült stratégiai tervek szülessenek.
A digitalizálás folyamatát tekintve két kakukktojás is szerepel a kutatásban. Az egyik igen eltérő gyakorlat nyilvánvalóan a magyar, hiszen itt jelenleg kizárólag az ajándékba kapott és mások által felajánlott művek kerülnek digitális formában a nemzeti könyvtár digitális könyvtárába. Ennek egyszerű oka van, ez pedig a megfelelő mértékű pénzbeli támogatottság hiánya. Míg Csehországban, Norvégiában és Szlovákiában a digitalizálási projektek megvalósítására százezreket költ maga a nemzeti könyvtár, nem is beszélve az egyéb állami támogatásokról, különböző strukturális alapokról vagy a különböző országok kulturális tanácsainak erre a célra elkülönített összegeiről, addig Magyarországon a digitális könyvtár és ezzel együtt a digitalizálási projektek nagyrészt a felhasználók segítségétől függnek, kisebb részben pedig pályázatokon elnyert támogatásokból finanszírozzák a szükséges infrastrukturális eszközöket.
A másik kakukktojás ebből a szempontból Szlovákia, mivel nem igazán engednek betekintést a digitalizálási folyamatokba. Néhány tanulmányban ugyan szenteltek ennek egy-egy fejezetet, illetve különböző szakmai konferenciákon publikálják eredményeiket, de véleményem szerint azt az értékes és nem kevés időt felemésztő tevékenységet, amit ők folytatnak, sokkal jobban a nagyközönség elé kellene tárniuk, mert ebből a kevés rendelkezésre álló adatból, amit a tanulmányokból illetve a szűkszavú e-mailből ki tudtam szűrni, nagyon nehéz megfelelő és átfogó képet alkotni az ország digitalizálási munkálatairól.
Általánosságban elmondható, hogy a norvégok és a csehek jelentős mértékben megelőzik Magyarországot és Szlovákiát, legyen szó a digitalizálás bármely területéről. A jövőben törekedni kell arra, hogy ez a két ország is hasonló vagy ugyanarra a szintre kerüljön, mint a két – e területen mindenképpen vezető – nemzet, legyen szó akár a digitalizálási projektek financiális, infrastrukturális vagy éppen menedzsment szempontból vizsgált helyzetéről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése