Olvasáskultúra a Monarchia-beli fürdőhelyeken

A magyarországi gyógyfürdők méltán híresek gyógyhatásukról. A fürdői utazás azonban nemcsak terápiás célokat szolgált, hanem a biedermeier kortól kezdve a polgárság számára a legfontosabb környezetváltozást is jelentette. Kialakult egy olyan fürdőhelyi életforma, mely a testi gyógyulás mellett - az aktív pihenést, a feltöltődést, a szabad idő hasznos eltöltését is magában foglalta.

A gyógykúra része, illetve kiegészítője volt tehát - mai kifejezéssel élve – az „aktív pihenés”, a kikapcsolódás, a szabad idő hasznos eltöltése. A fürdőhelyi kávéházakba az országos hírlapokat általában megrendelték, illetve szállodákban, szanatóriumokban berendeztek olvasó-szobákat, olvasótermeket vagy ún. „lesekabinetteket”. A fürdőhelyi kölcsönkönyvtárak a vendégek rendelkezésére álló könyvekről könyvjegyzéket állítottak össze, melyek a hazai és a határon túli közgyűjteményekben ma is megtalálhatóak. E fennmaradt könyvjegyzékek vizsgálatából próbáltam következtetéseket levonni a korszak olvasási szokásaival kapcsolatban.

Fürdőélet a Monarchiában
(Kutatási jelentés)

A kialakult a fürdői levél (fürdőlevél) műfaja, mely a tárcához közel álló publicisztikai és szépirodalmi műfaj. A magyar irodalom legnagyobb alakjai között is találhatunk fürdőlevél-szerzőket, így pl. Vahot Imre, Jókai Mór, Vajda János, Mikszáth Kálmán és Gárdonyi Géza. Az egyik legismertebb fürdői levél Kossuth Lajos Balatonfüreden írott és a Pesti Hírlapban megjelent írása.

A fürdőügy szervezettségéhez jelentékenyen hozzájárult az 1891. május 3-án megalakult „A Magyar Szent Korona Országainak Balneológiai Egyesülete”, amit a későbbiekben egyszerűen „Balneológiai Egyesületnek” neveztek.

Az Országos Balneológiai Egyesület egyik lelkes tagja, dr. Preysz Kornél (1859-1925) orvos, balneológus, miniszteri tisztviselő szerkesztésében 1895-ben indult a Fürdőirodalmi Könyvtár, mely tíz év alatt több mint 100 füzetben magyar és idegen nyelveken népszerűsítette az Osztrák-Magyar Monarchia fürdőit.

Olvasáskultúra

A fürdőhelyi pihenés célja - természetesen a gyógyulás mellett - a fizikai és szellemi erők teljes értékű regenerálódása. A fürdőorvosok véleménye szerint a fürdővendégek szellemi életére különös gondot kell fordítani ajánlásokat, életvezetési tanácsokat fogalmaztak meg a vendégek életmódjával kapcsolatosan. A szakemberek a könnyed olvasmányok olvasását, s a „gondoktól mentes kellemes szórakozást javallották” a fürdővendégeknek: „Szórakozás legyen a jelszava a gyógyvendégeknek!”

Több fürdőhelyen gyógy-egyletek alakultak, melyek a fürdővendégek „szellemi mulattatásáról” és szórakoztatásáról is gondoskodtak.

Nagyobb állománnyal rendelkező fürdőhelyi kölcsönkönyvtárak általában könyvjegyzéket állítottak össze a vendégek rendelkezésére álló könyvállományról. E könyvtári jegyzékek azonban csak közvetve utalnak a fürdővendégek olvasási szokásaira. Az lenne igazán érdekes, hogy a felsorolt könyvekből ténylegesen mely műveket olvasták a vendégek, de erre vonatkozóan sajnos nem találtam felhasználható adatokat. Természetesen az is elképzelhető, hogy a fürdőhelyeken csak a könyvek nyilvántartása volt fontos – az esetleges lopások, veszteségek miatt.

Az Országos Széchényi Könyvtár törzsgyűjteményében a következő fürdőhelyi kölcsönkönyvtárak könyvjegyzékeit őrzik:

Vyhne - Vihnyefürdő

Szliácsi fürdő-igazgatóság. Könyv-jegyzék. 1903.
Vihnye Gyógyfürdő Kölcsönkönyvtárának Betűsoros Könyvjegyzéke. 1904.
Szoyka Pál árúházának kölcsön-könyvtár jegyzéke. Csíz-fürdő, 1912.
Buziásfürdői Magyar Polgári Olvasókör Könyvtári Jegyzéke, 1913.
Buziási Magyar Olvasókör. Függelék a Könyvtári jegyzékhez. (é.n.)

E könyvjegyzékek összetételének elemzése során elsősorban arra szeretnék választ kapni, hogy a könyvtárak gyarapítóinak koncepciója hogyan tükröződik a művek kiválasztása során, illetve mennyire időtálló a századforduló fürdőhelyi olvasóközönségének ízlésvilága. A századforduló művészetére egyébként is a jellemző többféle stílusirányzat együttélése, ezért is érthető a könyvjegyzékek tematikai, stilisztikai és esztétikai változatossága. A magyar anekdotikus novella-irodalom hagyományai is tovább élnek ebben az irodalomtörténeti korszakban, ami tükröződik a
fürdőhelyi könyvtárak állományán is. Pl. Mikszáth Kálmán, Jókai Mór és Gárdonyi Géza művei mind az öt könyvlistán szerepelnek.

Ez az irodalmi hagyomány a „magyar nemzettudat sajátos megnyilatkozásának” is tekinthető, tehát ebből a szempontból is érthető a magyar olvasók ilyen irányú érdeklődése.

Irodalmi kánon, kanonizáció

E könyvjegyzékek elemzése az ún. kanonizáció szempontjából is tanulságos lehet. „A kánon mint szövegek listája”, amolyan „díszpéldánygyűjtemény”, ami az adott kor értelmezői közösségei által kialakított (top)lista. Viszont ez semmiképpen sem rögzített lista, hanem bizonyos művek, beszédmódok és alkotók le- és felkerülhetnek erről a listáról illetve listára. Ez az elképzelés gyakran túlmutat az önmagán, s valami szövegen kívüli, szöveg fölötti szabályra, hagyományra vagy akár etikai-esztétikai minőségekre is utalhat.

A kb. 100 évvel ezelőtti és a mai befogadói elvárás-horizontok bizonyosan különböznek egymástól: nyilván más volt a fontos a századforduló elvárás-rendszerében, és csak a valóban időtálló esztétikai értékű művek kerültek át napjaink kánonjába. E dinamikus kánonátformálódás hatására néhány korabeli „divatos” szerző kimaradt a közelmúlt irodalomtörténeteiből, bizonyos szerzők írásmódja viszont később, de tartósabban legitimálódott.

A magyar századforduló hagyományos irodalomszemléletét alapvetően népnemzeti esztétika kánonja, és a velük élesen szembefordulók értéktudata, önszemlélete és hagyomány-értelmezésének kettőssége jellemzi. E kettősség a fürdői könyvjegyzékekben is érzékelhető, hisz a kor „kanonizált” alkotói mellett a kortárs, ha úgy tetszik „modern” írók is képviselve voltak. Különösen igaz ez a századforduló novellistáira. E gyűjtőfogalomba sorolja az irodalomtörténet-írás - a teljesség igénye nélkül – Ambrus Zoltánt, Török Gyulát, Justh Zsigmondot, Krúdy Gyulát, Petelei Istvánt, Gozsdu Eleket, Thury Zoltánt, Kóbor Tamást, Lovik Károlyt, Szini Gyulát, Papp Dánielt, Bródy Sándort, Cholnoky Viktort. Ők a magyar irodalom „ködlovagjai”, akik bizonyos időközönként az érdeklődés homlokterébe kerültek. (A „ködlovag” kifejezés Ambrus Zoltán Cervantes-esszéjéből származik.)

Kósa László Fürdőélet a Monarchiában című művelődéstörténeti alapművének olvasásról szóló alfejezetében szintén ezeket a „századfordulós” írókat sorolja fel, viszont a műválogatás motívumaira nem ad kielégítő választ.

A vizsgált könyvjegyzékek éppen arról tanúskodnak, hogy e művek hozzáférhetőek voltak a polgári olvasókörökben és könyvtárakban. Valószínűleg olvasták is a századfordulón ezeket az irodalmi alkotásokat. Nem beszélve arról, hogy a novellák először az egyes hírlapokban, folyóiratokban jelentek meg, tehát az önálló kötet-megjelenés előtt is ismerhették már az olvasók az egyes műveket. Az más kérdés, hogy a századforduló elbeszélő művészete kissé háttérbe szorult a XX. század közepére, viszont a nyolcvanas évektől egyre erősebbé vált az érdeklődés e korszak művészete, és általában a rövid prózai formák iránt.

A könyvjegyzékek elemzési módszere elsősorban korabeli és a jelenkori elvárás-horizontok összehasonlításán, ütköztetésén alapul. Az ellenpontozás a szerzők bemutatásában is érvényesül. Főként azokra a szerzőkre szeretnék fókuszálni, akiket irodalmi kvalitásaik ellenére méltatlanul elfeledett az utókor, vagy ellenkezőleg – indokolatlanul népszerűek voltak a saját korukban.

Öszegzés

Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy a fürdőhelyi könyvtárak gyarapítói - a szórakoztatás mellett – fontosnak tartották a kortárs magyar és külföldi irodalom legjavának gyűjtését. A könyvjegyzékek összetétele alapján megállapíthatjuk, hogy nagyon gazdag volt a kínálat e kölcsönkönyvtárakban. A századfordulóra kanonizálódott művek általában mindegyik könyvgyűjtemény magját képezték. A műválogatás szempontjai az egy-egy életművön belül nem mindig a poétikailag újszerű műveket szerezték be, hanem az irodalmi hagyományokat jobban követő, a konzervatívabb ízlést „kiszolgáló” műveket részesítették előnyben. Viszont azt is fontos leszögeznünk, hogy nem zárkóztak el a „modern” irodalmi alkotások bevételezésétől sem. Meglehetősen gyorsan reagáltak az irodalmi „mozgásokra” – gyorsan beszerezték a frissen megjelent műveket – különösen Szliácson és Vihnyén.

A lektűr-irodalom és a „magas irodalom” arányát vizsgálva az előbbi dominanciája figyelhető meg a könyvtári állományon belül. Ez elsősorban a szórakoztató jellegből adódik.

Csízfürdő - Szoyka Áruház (Kép forrása: Szlovákiai Adatbank)

Műfaji megoszlás tekintetében az epikai művek voltak túlsúlyban. Az epikán belül elsősorban a regényeket olvasták szívesebben. A költők és drámaírók életművéből is elsősorban a regényeket és elbeszéléseket választották. (pl. Petőfi és Csiky Gergely). A könyvgyűjteményeknek csak töredéke tartozott a lírai műnemhez. Átmeneti műfajú műalkotások közül néhány kanonizálódott drámai költemény volt meg a fürdőhelyi könyvtárakban, mint pl. Madách Az ember tragédiája című műve, s annak szépirodalmi mintái Tasso és Milton emberiség-költeményei.

Stilisztikai megoszlás tekintetében a kor kánonjához tartozó népnemzeti irányzatot képviseló művek mellett jelentős helyet foglaltak el az esztéta modernség, azaz a szimbolista-impresszionista-szecessziós közlés- és látásmód képviselői.

Az igazán „formabontó” a modernség képviselői (pl. Rilke, Hofmanstahl és Proust)
- érthető módon - kimaradtak a fürdőhelyi könyvtárak állományából .

Történtek kísérletek a visszakereshetőség megkönnyítésére és a könyvtári rend és kölcsönzési gyakorlat kiépítésére. Pl. a vihnyei és a buziási könyvjegyzékekben helyszám vagy esetleg leltári szám nyomaira bukkantunk. Ez a törekvés bizonyára a nagyobb terjedelmű könyvállományban való eligazodást szolgálta. A csízfürdői és a buziásfürdői jegyzékek könyvtárhasználati szabályzatot is tartalmaztak.

Jancsikity Erzsébet