keresés

2023. április 27., csütörtök

A Lévay József Centenáriumi Emlékprogram (2015-2018) digitális gyűjteménye


Előzmény

Lévay József (Sajószentpéter, 1825. november 18. – Miskolc, 1918. július 4.) költő, műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Borsod vármegye főjegyzője, a miskolci református gimnázium tanára. A helyi és országos közéletben is kiemelkedő szerepet vállaló politikus és irodalmi személyiség. Miskolcon egészalakos szobra áll, könyvtár, gimnázium, utca viseli nevét. Munkássága Miskolc szellemi öröksége, a városi értéktár része.

Az Emlékprogram

2018-ban zárult a Lévay József Centenáriumi Emlékprogram, mely a költő, műfordító, gimnáziumi tanár, főjegyző halálának 100. évfordulóját kívánta méltó módon megünnepelni. Ennek érdekében 2015-ben négy miskolci intézmény – a Miskolci Egyetem BTK Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, a Herman Ottó Múzeum és a MNL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára – fogott össze, hogy felmérjék és közzétegyék mindazt a miskolci közgyűjteményekben fellelhető anyagot, ami Lévay személyéhez és munkássághoz kötődik.

A honlap

Elérhetősége: https://levay100.rfmlib.hu/


Az impresszum alapján a honlap létrehozója és üzemeltetője a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár.

Az együttműködő intézmények közös honlapon mutatják be a miskolci gyűjteményekben fellelhető, Lévay Józsefhez kapcsolódó dokumentumokat, tárgyi hagyatékot, a program eredményeit, kiadványokat, rendezvényeket.

Az egyszerű felépítésű, könnyen átlátható honlap ismerteti az Emlékprogramot, bemutatja a partnerintézményeket, könyvrecenziókat közöl, a projekt keretében megjelentett tudományos szövegkiadást teszi elérhetővé, letölthetővé.


Publikálásra került az Emlékprogramban megvalósult 15 rendezvény meghívója, amelyek a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár médiatárára mutatnak, ahol elérhetőek a programok fotói.


Digitalizált tartalmak


Az Emlékprogram honlapja két menüpontban szolgáltat digitalizált dokumentumokat.

A Lévay-adattár összegyűjti, rendszerezi és publikálja a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár és a Herman Ottó Múzeum állományaiban található, Lévay Józsefhez kötődő dokumentumokat és tárgyi hagyatékot. Inkább bibliográfiai adatbázisnak, lelőhelyjegyzéknek tekinthető, mintsem elektronikus könyvtárnak, mivel a publikált tételek bibliográfiai leírások, és a legtöbb mellett nem jelenik meg digitalizált tartalom. Ez mindenképpen a gyűjtemény hiányosságának számít, hiszen az adattárban szereplő tételek legtöbbjénél szerzői jogi probléma nem merül fel.


A Lévay mint szerző címszó alatt a költő szerzői kötetei, műfordításai, az általa sajtó alá rendezett vagy szerkesztett kiadványok, autográf kéziratok szerepelnek, a könyvtár online katalógusában megjelenítve. Néhány szerzői kötet közvetlenül letölthető, de számuk elenyésző. A letölthető PDF állományok OCR-ezettek, vízjellel nincsenek ellátva.


Hasonló funkciót tölt be a Lévay mint tárgyszó menü, ahol Lévayval kapcsolatos kiadványok, kéziratok és szakirodalom tételei szerepelnek.

A Lévay könyvtára menüpont a költő magánkönyvtárának azokat a tételeit (közel 700 kötet) gyűjti egybe, melyek a költő végakaratának megfelelően a református gimnázium könyvtárába, majd a Lévay József Muzeális Könyvtár állományába kerültek.

Az összerendezés a könyvtár online katalógusában a tárgyszó mezőben beállított Lévay-hagyaték lekérdezéssel működik. Digitalizált tartalmak itt sem jellemzőek.

Mivel az adattár alapja a könyvtár online katalógusa, ezért az állományban újként megjelenő, az Emlékprogram szempontjából releváns dokumentumok feldolgozásánál figyelmet kell fordítani a megfelelő adatmezők kitöltésére, különben ezek a tartalmak a vizsgált honlap számára láthatatlanok maradnak.

Az adattárban a Herman Ottó Múzeumban található, Lévayval kapcsolatos tárgyi-dokumentációs hagyaték is elérhető (lenne), de a link a múzeum egyébként megújult honlapjára mutatva nem ad találatot. A múzeumi honlap frissítése során nem történt meg az átlinkelés.

Digitalizált dokumentumok


A dokumentumok a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Lévay József Muzeális Könyvtár anyagából származnak, és Lévay köteteinek, levelezésének és egyéb autográf kéziratainak egy részét tartalmazzák. A digitalizált dokumentumok nem közvetlenül a honlapon érhetőek el, hanem a Magyar Nemzeti Digitális Archívumból.
 
Az átirányítás nem teljesen megfelelő, mivel nemcsak az említett könyvtár 192 tétele, hanem 16 másik intézmény – Lévay Józsefhez több esetben nem köthető – tartalmai is megjelennek. A MANDÁ-n szolgáltatott dokumentumok PDF-ként tölthetőek le, csak kisebb hányaduk OCR-ezett.


Közösségi média-kompatibilitás

A honlap semmilyen web 2.0-ás vagy egyéb megoldással, közösségi médiafelülettel és kapcsolattal sem rendelkezik. Az egy-egy jubileumi projekthez kapcsolódó, statikus tartalom tipikus példája.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése