Az 1890-es évek derekán az Alföldön megjelenő szecesszió kettős értelemben volt újszerű: új korstílus volt, és szakított az építészettörténet újra-felfedezésében. Erre vezethető vissza többek között a stílus francia és angol elnevezése, az art nouveau (új művészet) és a szecesszió elnevezés (kivonulás) is. A szecesszió időszaka mindössze az első világháborút megelőző két évtizedre korlátozódott, az Alföld szecessziója mégis jelentős, sőt számos kimondottan szecessziós várost is találunk (Kecskemét, Szeged, Szabadka, Nagyvárad).
Nem csak, hogy jelen volt ez a stílus a térségben, de a témával foglalkozó szakirodalomban felmerül a kérdés, hogy beszélhetünk-e egyenesen „alföldi szecesszióról”? Az építészettörténeti írás több esetben elismeri az országon belüli különböző szecesszióvariánsok létezését. Az alföldi régió sajátos századfordulós architektúráját elsőként Keserü Katalin művészettörténész különböztette meg, „virágos stílusként” jellemezve azt.







