Szeretett/utált viszonyom a könyvtári 3D nyomtatókkal

3D nyomtató könyvtári környezetben

A cikk a 3D nyomtató pozitív és negatív hatásait, felhasználási lehetőségeit vizsgálja. Az írója könyvtári kreatívműhellyekkel foglalkozó szakember, akinek már van tapasztalata a témában. A szerző először a pozitív képet vázolja fel a technológia használatáról. A 3d nyomtatók mára már az elérhető árkategóriába sorolható eszközök. Az ALA (Amerikai Könyvtári Szövetség) szerint, a 3D nyomtató segíti a kreatív tanulást és vállalkozások létrehozását. A 3D nyomtatás olyan, mint egy show, ahol a színes ledekkel megvilágított színpadon létrejön a tárgy, ami addig csak a monitoron létezett. Ezt a látványt a könyvtárak bárki számára ingyenesen tudják biztosítani. A cikk írója szerint, a 3D nyomtatás segíthet jobbá tenni a dolgokat, például az e-NABLE projektben kézprotéziseket készítenek, személyre szabottan és kedvező áron. A mozgássérült gyerekek számára exoskeletont készíthetnek, amivel könnyebben tudnak mozogni. Értékelendő, hogy a nyomtató és a hozzá való nyersanyagok olyan helyekre történő kiszállítása is lehetséges, amiket elpusztított valamilyen katasztrófa esetleg hiányosak a civilizációs feltételek, így lehetőséget biztosít a helyieknek szerszámok és alkatrészek egyszerű elkészítésére. Fizikai kontaktust hozhat létre a technológia segítségével messze lévő objektekkel vagy értékes műtárgyak másolataival. Például Abraham Lincoln maszkját vagy a marsjárót, a hold krátereit esetleg fosszíliákat is tanulmányozhatunk a technológia segítségével.

Az írás második része az árnyoldalakkal foglalkozik. Az előző részben említett dolgok azonban a Maker mozgalomhoz nem adnak hozzá semmit. Nem alakítják át a vevőket alkotóvá. A mások által kreált modellek kinyomtatása csak gyakorlati problémákat old meg, de nem járul hozzá az önkifejezéshez. A szerző elmondása szerint legnehezebb dolog a 3D technikában megtanulni a modellezést. Vannak ugyan erre eszközök, testre szabható tárgyak (pl: Thingverse.com vagy a Cookiecaster.com), de jelentős szakadék tátong aközött, amit a felhasználó szeretne, és ami megvalósul. Az iskolák és a könyvtárak több programot is szerveznek sok látogatóval és rövid időintervallumban. A legtöbb 3D nyomtató nem tud lépést tartani a tömeggyártással.

A cikk írója néhány példán keresztül illusztrálja mondanivalóját: Nyomtassunk ki egy 5cm méretű sütikiszúrót, ez kb. 15 perc alatt készül el. Ezt szorozzuk fel a résztvevők számával és próbáljuk meg az egészet egy 90 perces workshopban paszírozni. Ezt elég nehéz kivitelezni. A használóknak nem könnyű eljutni az egyszerű testektől a bonyolult 3D tárgyakig. A Stanford professzora, Paolo Blinkstein kísérletében egy lézervágót mutatott be a tanulóknak, mellyel egy kulcstartót készítettek el közösen, majd ezután a diákok további kulcstartókat tervezték. A társadalomnak feltételezhetően nincs szüksége további kulcstartók tömegeire. Tudunk vajon útmutatást adni a tanulóknak, hogy hogyan jussanak túl Blikstein kulcstartószindrómáján? Sokan azt mondják, hogy a 3D nyomtató jó a prototípuskészítéshez. Ennek ellent mond, hogy a tervezés és a legyártás több időbe telik, mintha agyagból, kartonból esetleg nikecellből készítenék el.

A szerző a sok negatív mondat után kérdésekkel zárja írását, melyben a 3D nyomtató könyvtári létjogosultságát feszegeti. 

Fontichiaro, Kristin : My Love/Hate Relationship with 3-D Printers in Libraries In: School Library Journal [megtekintve: 2016.04.20.]