A jövő adathordozói, illetve adattárolási módszerei

Sajnos nem áll rendelkezésünkre bőséges szakirodalom azzal kapcsolatban, hogy a jövő adathordozóinak milyen jellemzői lesznek. Az eddigi adathordozók, továbbá a korábban említett kompatibilitási problémák vizsgálatából azonban le tudok vonni bizonyos következtetéseket arra vonatkozóan, hogy hogyan fogjuk tárolni az információkat.

A jövő adathordozóinak fontos szempontjai

Ian Pearson az A holnapod - Így élsz harminc év múlva c. könyvében kifejtette, hogy a papír sokáig jelentős szerepet fog betölteni életünkben, ugyanakkor változni is fog, akár úgy is, hogy áttér elektronikus formára. Úgy vélem, a változtatások arra fognak irányulni, hogy a fentiekben megtárgyalt hátrányokat valamiképpen kiküszöböljék, így akár olyan strapabíró adathordozókat is legyárthatnak, amelyek ellenállnak a por, tűz-, víz-, és ütés okozta károknak, emellett pedig jóval tovább kiállják az idő próbáját. Az éremnek természetesen itt is van másik oldala, mégpedig azért, mert ha egy adathordozó mindennek képes ellenállni, és még szoftveres módszerrel is letörölhetetlenné válnak a rajta lévő adatok, felmerülnek olyan kérdések, mint például hogy miképpen távolíthatók el róla az inkrimináló információk. Ha mondjuk a privátszférát érintő adatok kerülnek egy adathordozóra, de nehéz eltávolítani róla őket, az sértheti az érintett személyek jogait. A lényeg, hogy csak olyan információkat tároljunk ilyen eszközökön, amelyek rendkívül fontosak az utókor számára. Ilyenek lehetnek azok, amik a családok számára eszmei értékkel bírnak, az üzleti világ számára döntő fontosságúak, illetve a közérdek szempontjából lényegesek vagy kulturális örökségvédelmi jelentőségűek. Úgy gondolom, az ilyen, speciális adathordozókat speciális célokra fogják készíteni. Nagy valószínűség szerint ezek sem fognak az idők végzetéig kitartani.

Láthatáron van már egy háromszázhatvan terabájtos adathordozó megjelenése, amely képessége talán rácáfol majd az imént leírt feltevésemre. Az új eljárás segítségével nanométeres precizitással lehet majd adatokat belevésni lézerfénnyel egy kvarckristály szerkezetébe, és a tartalmat is fénnyel lehet majd kiolvasni. Ez állítólag olyannyira tartós, hogy tizennégymilliárd évig is képes az adatokat eltárolni, feltéve, hogy a hőmérséklet nem emelkedik 182 Celsius-fok fölé. Már 2012-ben kísérleteztek vele, akkor negyven megabájtnyi információt tudtak így megmozgatni. A háromszázhatvan terabájt akkora méret, hogy akár az Amerikai Kongresszusi Könyvtár teljes állománya is elférne rajta, egy-két nagyobb könyvtáréval együtt.

Space computing, avagy űradattárolás

Felvetődött bennem egy érdekes elképzelés egy újfajta adattárolási lehetőségről, amellyel kapcsolatban tudomásom szerint még nem létezik szakirodalom, de amely véleményem szerint a felhőszolgáltatás következő állomása lehetne. E szerint a felhőkön is túllépnénk, és az űrben is tárolnánk az adatainkat. Ez lenne az úgynevezett űradattárolás, angolul „space computing” a cloud computing mintájára. Lényege abban rejlik, hogy külön űradatközpontok vagy űradatállomások keringenének ténylegesen a Föld körül, az űrben, szakképzett személyzettel. Ez nagy különbséget jelentene a Földön, valamely szerverparkban működő, felhő alapú szolgáltatásokhoz képest. A space computing hatalmas előnye az lenne, hogy az így tárolt adatok lényegesen kevésbé lennének kitéve a kedvezőtlen földi hatásoknak, gondolok itt leginkább a természeti katasztrófákra, nem is beszélve a szándékos pusztításokról. Természetesen ez nem zárná ki, hogy az információk ne csak az űrben legyenek: készülhetne róluk másolat, amelyeket a földi állomásokon tárolnának, hogy több helyen is meg legyenek. Nem állítom, hogy ennek nincsen hátránya, mert nagyon is elképzelhető, hogy az űrbéli hatásoknak nem lennének képesek tartósan ellenállni, például a napkitörésnek, egy másik műholddal vagy űrszeméttel való ütközésnek, illetve itt is elképzelhető szoftveres meghibásodás vagy hálózati kapcsolatokon keresztül megvalósuló emberi mulasztás is. Elképzelésem szerint ez a szolgáltatás akár már valamikor a közeljövőben, fokozatosan valósulhatna meg, talán már a 2020-as években. Először csak az emberiség számára legfontosabb adatok kerülnének fel az űrbe, később, a telekommunikáció adatátviteli sebességének fejlődésével pedig aztán egyre elterjedtebbé válhatna ez a módszer. Számomra evidens, hogy a fejlődés megköveteli, hogy a felhőkön túl is meglegyenek az adataink.

Emulátorok

Ami a régi formátumokból eredő kompatibilitási problémákat illeti, véleményem szerint a jövőben lényegesen megnőhet az emulátorok szerepe szoftveres és hardveres megoldási lehetőségként egyaránt.

A szoftveres változatokról elmondható, hogy manapság is léteznek akár ingyenes szoftveres emulátorok. Közülük az egyik legkiválóbb a DOSBox nevű x86-emulátor, illetve felhasználóbarát, grafikus felülettel ellátott változata, a D-FendReloaded. Bár kifejezetten régi játékokhoz ajánlják, kiválóan tudja futtatni a dolgozat korábbi részében említett könyvelő régi ügyviteli programjait is. E programokat telepíteni kell, de érdekességként a közelmúltban készült egy böngészőben futtatható, működőképes változat is, amely a régi Windows 95 operációs rendszert emulálja. Elképzelhetőnek tartom, hogy amennyiben a szoftveres emulátorok szerepe megnő, már pénzért fogják árulni őket.

Lehetséges továbbá, hogy például processzorok utasításkészletébe integrálva vagy külön célhardverként a hardveres emulátorok is szélesebb körben elterjednek majd, és kizárólag az lesz a feladatuk, hogy egy adott környezetet biztosítva lehetővé tegyék a régebbi rendszerek, ezáltal pedig a már elavult fájlok használatát is. Korábban Macintosh gépekhez gyártottak úgynevezett DOS-emulátorokat, amelyek PC DOS-programok futását tették lehetővé.