keresés

2016. december 21., szerda

Rembrandt database

A Rembrandt database egy olyan adatbázis, mely a világ egyik legismertebb festőművészének, a 17. században élt holland Rembrandtnak a képeit tartalmazza. De nemcsak a képeit, hanem különböző írásos dokumentumokat akár a festő által, akár róla. Igazából a teljes életművét igyekszik felölelni az adatbázis. Alapvetően természetesen a festmények tekintetében, de találunk a rokonaival vagy akár későbbi követőivel kapcsolatos forrásokat is.



Alapadatok a gyűjteményről

Az adatbázis létrehozója két holland intézmény, az RKD (Netherlands Institue for Art History) és a Mauritshuis Királyi Képgaléria (Mauritshuis Royal Picture Gallery). Ezek mellett számos nagyobb – leginkább – művészeti intézmény is szorosan hozzátartozik a munkához. Jelenleg 13 tényleges partnerintézete van az adatbázisnak, ezek között a többség nyugat-európai, de akad köztük Amerika nagy városaiból is egy-egy múzeum vagy kutatóintézet.

Először csak egy kísérleti projektként indult 2008-ban. Majd 4 évvel később, 2012. szeptember 19-én vált hivatalossá, a www.rembrandtdatabase.org címen.

A gyűjtemény célja az, hogy egyfajta kiindulópontjává váljon a Rembrandttal kapcsolatos kutatásoknak. De nem egy kutatási terv. Nem hoz létre új dokumentumokat vagy képeket, egyszerűen csak összegyűjti őket, és rendelkezésre bocsátja a megfelelő feltárások mellett.

Az RKD-nak több Rembrandttal kapcsolat projektje is van egyébként. Az egyik ilyen például az RRP (Rembrandt Research Project). Ez még 1968-ban indult azzal a céllal, hogy Rembrandt festményeit vizsgálja. Míg a RemDoc (Rembrandt Documents Project) csak pár éve, 2010-ben jött létre, hogy szintén a gyűjtés okán, illetve hogy  online elérhetővé tegye a mindenki által jól ismert írásokat, melyek a festőre vonatkoznak, mint művészre és mint magánemberre is. A Rembrandt database természetesen együttműködik mindkettővel.

Képernyőképek

Nyitólap:

Rembrandt Database nyitólap
Keresési felület:

Rembrandt keresés

Tételek listázása és adataik:

Rembrandt tételek listázása

Információszolgáltatás

Az adatbázison belül két nagy keresési területen kutathatunk, a festmények, illetve a dokumentumok között. Utóbbiaknál nincs akkora lehetőség a különböző keresési feltételek szűkítésére, azonban előre láthatjuk a lehetséges tételek számát, valamint kisebb kategóriákat, amelyek mégis csak-csak szűkítik a keresést. Ezzel szemben, ha a festmények között szeretnénk keresni, akkor szűkíthetjük a keresést a keltezés, a műfaj, a festmény anyaga és a képet tartalmazó intézmény alapján, vagy akár a készítő szerint is, hiszen léteznek olyan képek is, amelyeket a mai napig nem tudnak biztosan Rembrandtnak tulajdonítani.

Egy-egy tétel (festményeknél) tartalmazza magának a képnek a címét, a keletkezésének idejét, az anyagot, a technikát, a méretet, a katalógusszámot, illetve az intézmény nevét, ahol a festmény megtekinthető eredeti formában. Itt lehetőség van rögtön az adott intézmény honlapját megtekinteni, ami azért is lényeges, mivel jelenleg csak így lehet (ha lehet) letölteni a képek vagy dokumentumok digitalizált formáját. Példaként az Éjjeli őrjárat c. művet kerestem meg, mely a Rijsk Múzeumben található, Amszterdamban. A https://www.rijksmuseum.nl/ oldalról le is lehetett tölteni JPG formátumban, 72 dpi felbontásban, 24 bitmélységgel és 34, 9 MB-nyi mérettel.

Webes rendszer, fejlesztések, interaktivitás

Az adatbázis még fejlesztés alatt áll. A honlap tartalmát és funkciót elvileg folyamatosan fejlesztik és javítják. Együttműködve a különböző művészeti intézményekkel, a festményekről való információkat folyamatos munka keretében gyűjtik és dolgozzák fel, illetve írják le a dokumentumokat, és digitalizálnak. Ezek a műveletek elsősorban a háttérben zajlanak, a múzeumokban, kutatási intézményekben, ahol a képeket és írásokat tárolják. Így az információk különböző szakaszon mennek át, a nyers tervezettől a véglegesig. Az új tartalmakkal kapcsolatos közleményeket a Hírek menü alatt lehet követni.

A jelenlegi honlap egy béta-verzió, még tesztelés alatt áll.  Ebből kifolyólag még rengeteg dologra egyáltalán nincs lehetőség, például úgymint az RSS Feed vagy a hírlevél feliratkozás, esetleg egy egyéni profil kialakításának lehetősége, stb. Mindezek és persze egyéb tényezők miatt számtalan terv van a jövőre nézve. Talán az egyik legfontosabb a letöltési funkció lehetősége, melyet a nem kereskedelmi célokra történő fájlfelhasználásra szeretnének létrehozni, illetve a kiterjesztett keresési funkció (PDF-ben való kereshetőség). Tervbe van véve egy szójegyzék létrehozása is, mely az adatbázisban használt művészettörténeti szakkifejezéseket tartalmazná, magyarázatokkal együtt. Valamint idővel a használók kommentelési lehetőségét is szeretnék biztosítani.

Összegzés

Ez az adatbázis tehát egy olyan gyűjtemény, melyben a fennálló információk, dokumentumok és képek technológiailag fejlesztett módon érhetők el. Ugyan sok szempontból elég hiányos még a működése, de mégis olyan lehetőségeket biztosít már most is, hogy semmiképpen sem szabad alábecsülni. Persze nem célja a gyűjteménynek, hogy helyettesítse az eredeti tárgyak, írások tanulmányozását, azonban felgyorsíthatja és elősegítheti a kutatást.

Készítette:
Rokob Emma
informatikus könyvtáros hallgató (BA, 2. évfolyam)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése