keresés

2016. december 13., kedd

Hogyan jussunk információhoz a témában?


    Blogomhoz az információt elsősorban az internet segítségével tudom összegyűjteni. Mivel témám különböző könyvtárak bemutatása, arról való adatszolgáltatás így a honlapok áttekintésével tudok információhoz jutni. Ha nem lenne internet, vagy néhány évvel korábbi dátumot írnánk akkor a telefonkönyvet, illetve az Arany Oldalakat hívnám legelőször segítségül ahonnan elérhetőségekhez lehet jutni, ezáltal pedig kapcsolatba tudnék lépni az intézményekkel.

  Történeti áttekintést a helytörténeti könyvekből tudok összegyűjteni, ugyanis a térség helytörténetéről számos kiadvány jelent meg.  Esetlegesen intézmények saját kiadású prospektusai. Elsődleges forrásaim tehát ezek.  Nyilván a szélesebb körű esetlegesen nemzetközi témákhoz képest esetemben jól körülhatárolható a téma illetve a vele kapcsolatos források.

A bevezetőben már említettem, hogy a Jászságnak nevezett térség 18 települést foglal magában. Ezek közöl mindegyikben található könyvtár a legkisebb településeken összevonva más kulturális intézménnyel, művelődési- vagy kultúrházzal.  A kisebb könyvtárak a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár alá tartoznak. A nagyobb városok könyvtárainak honlapján megtalálhatóak a fontos információk és adatok.  

Néhány intézmény pedig aktívan részt vesz a közösségi médiában, ahonnan naprakész információkat szerezhetnek az olvasás szerelmesei, vagy a kultúra iránt érdeklődők. Ezáltal közel hozva, és tájékoztatva az érdeklődőket az újdonságokról, valamint az aktuális eseményekről. Ez utóbbi tulajdonképpen olyan platform, mely  fontos egy mai könyvtár számára. Lehetőségeket rejt, valamit a tartalomszolgáltatás funkciót is meg tudja valósítani. 

Intézményfüggő hogy mennyire fektetnek hangsúlyt az online jelenlétre, holott az online szolgáltatások felhasználó barátabbá teszik a könyvtárakat a 21. században. Nyilván ennek anyagi okai vannak főként és a legtöbb vidéki könyvtár nem engedheti meg magának az elektronikus könyvtári berendezéseket. Azonban az olvasók elérését a közösségi médián keresztül fontosnak gondolom. 
Blogommal is erre kívánom felhívnia figyelmet, kiemelni hogy ezek az intézmények közel sem vesztették el létjogosultságukat.  Ha már a digitális korban élünk használjuk ki lehetőségeinket. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése