keresés

2022. március 30., szerda

A magyar vasút képekben 3.

 


Másfél nap Rákospalota-Újpesten

2021 szeptember 3-án és 4-én úgy döntöttem, hogy megpróbálok néhány jó vonatot (elsősorban tehervonatot) lefényképezni. Egy évvel korábban már voltam itt és már sikerült is lencsevégre kapnom a Retrack Slovakia egyik hosszú tehervonatát. Akkor nem maradtam sokáig, mert elég hideg volt, de eldöntöttem, hogy ide mindenképpen visszatérek, mert a korábbi fotós helyemhez képest itt sokkal kedvezőbb feltételek vannak vonatfotózáshoz. Korábban a kelenföldi pályaudvar peronjairól fényképeztem le a vonatokat, de egy bizonyos idő után itt a tehervonatok várakozásra kényszerülnek mielőtt folytatnák útjukat. Azonban Kelenföld ilyen szempontból nem szerencsés, mert nagyon sok az akadályozó tényező, ami ronthat a kép minőségén. Ez lehet akár egy belogó oszlop, elsétáló utas, aki lehet akaratlanul elhalad a kamera előtt, amikor épp a vonatához siet. 

Ezért az első rákospalotai ott tartózkodásom alatt ki szerettem volna próbálni milyen lehet vonatokat fényképezni. Az első apró siker után újult erővel 2021 szeptember 3-án délután kimentem Rákospalota-Újpestre és kiváncsian vártam, hogy mik fognak érkezni. A Rákospalota-Újpest állomásról két vasútvonal ágazik ki. Mindkettő végpontja Vác, csak az egyik vonal a 70-es érinti Dunakeszit, Göd állomást és ezután Vácot. A 70-es vonalon közlekedő vonatok a szokásos Eurocity és elővárosi személyvonatokon túl viszonylag sok tehervonat is közlekedik, amelyeknek a végállomása a szlovák oldalon taláható Sturovo (Párkány) állomás. Ahonnan tovább folytatják az útjukat akár Szlovákiába vagy Csehországba. A másik vonal a 71-es, amivel Vácra Veresegyház érintésével lehet eljutni. Jellemzően itt csak a váci és veresegyházi személyvonatok közlekednek. Na de térjünk vissza szeptemberre. Én a 70-es vonalon közlekedő tehervonatokra voltam kíváncsi, amik Szlovákiába mennek és onnan jönnek. 

Stadler Kiss kétszintes elővárosi vonat, ami nap mint nap megfordul.

Szeptember 3-án nem maradtam sokáig, mert nagyon kevés idő állt a rendelkezésemre és nagyon kevés vonat jött majd ment. Ráadásul ezek többsége a korábban már említett személyvonatok voltak. Végül jött két gépmenet* és egy tehervonat. (*A gépmenetnek hívjuk az olyan vonatot, ahol a vonat egyetlen egységből a mozdonyból áll.) A tehervonat rönkfát vitt Szlovákiából egy korszerű Siemens Vectron mozdonnyal, amit a Retrack Slovakia bérelt.

Retrack Slovakia 621-es számú Vectron mozdonya

Az egyik gépmenet Szlovákia felől érkezett és onnan haladt tovább Pest felé. A másik mozdony éppen Szlovákia felé tartott. A Sturovo felől érkezőről több képet is sikerült készítenem ez látható a bejegyzés legtetején. Előtte azonban pont úgy alakult, hogy a két mozdony egy időben érkezett meg az állomásra. 

A jövő-menők. A szükre a Psz.as szlovák vasúttársaság 186-os típusú 
villamos mozdonya. A mellette lévő egy felújított CD 242-es típusú
 villamosmozdony, amit az I.G Rail. (korábban SZDS) vasúttársaság állományát képezi.

Szeptember 4-én már jóval több idő állt a rendelkezésemre ezért már reggel kilenc óra után érkeztem meg Rákospalota-Újpestre. Ahol már a leszállás után várt egy tehervonat az állomás második vágányán, de a mozdony Szlovákia felé állt így csak a vonat utolsó kocsiját sikerült lefényképeznem.
A kép elkészülte után már nem kellett sokat várnom a következő vonatra. Egy olyan érkezett, amit eddig még nem is láttam. A mozdonyok, amik a menet részei voltak külön-külön már láttam és fényképeztem is őket, de egy vonatba sorozva még nem. Elsőre nem is akartam elhinni mi érkezik az állomásra és mi halad át Szlovákia felé. A Rail Cargo Hungaria Siemens Taurus mozdonya és a CD Cargo 230-as típusú mozdonyával (becenve: Laminátka, jelentése: Műanyag) haladt át az állomáson így alkotva egy többes gépmenetet. A két mozdony feltehetően azért volt egy vonatba sorozva, mert a Rail Cargo Hungaria néhány napra kibérelhette a CD Cargo mozdonyát. Mindkét mozdonyról volt lehetőségem képet készítenem.

A Rail Cargo menet után lencsevégre kaptam egy Stadler Kiss motorvonatot, ami kivételesen Dunakeszire ment és nem mint egy menetrendszerint vonat. 

A motorvonat után érkezett az Railtrans International 242-es típusú (beceneve: Plehács, jelentése: Pléhdoboz) villanymozdonya, ami egy tartályvonatot hozott Sturovo-ból. Ez a vasúttársaság jellemzően csak tartályvonatokkal közlekedik itt az országban.
A Plehács elhaladása után sorra érkeztek a személyvonatok, amelyeknek az úti célja Vác, Szob, Veresegyháza. Időnként előfordult, hogy a Sturovo felől érkező Eurocity vonatok is megjelentek, de ezek gyakoriságát a menetrenden túl az is meghatározza, hogy az a külföldi oldalon mennyi időt tartózkodik. Később megint érkezett egy tartályvonat, de ezúttal Pest felől, amit a CER Zrt üzemeltet. Ezt a vonatot egy 186-os típusú Traxx mozdony továbbította. Ez a Traxxoknak egy új és fejlettebb változata, valamelyest fejlettebb a MÁV által üzemeltetett 480-as típusnál. 
A továbbiakban a személyvonatokat már nem fényképeztem és így a bejegyzésben már csak tehervonatokról készítettem felvételeket. Dél körül érkezett egy olyan mozdony, amit tehervonaton eddig csak fényképekről láttam. Így következett az Akiem tulajdonában lévő 490-002-es számú mozdony egy közepes hosszúságú gabona vonat élén. A felvétel készítése idején, hogy melyik vasúttársaság bérelte ki a mozdonyt arról jelenleg nincs információm. A 490-es típusú (BB 36000; Beceneve: Astride) mozdonyok kis túlzással majdnem 3 hetente cserélődnek, ezért nehéz megállapítani, hogy melyik magánvasút használja. 
Két tehervonat közötti várakozás alatt több vasúttal kapcsolatos Facebook csoportot is megnéztem és az egyikben egy nagyon érdekes felvétel került ki. A Cargo Motion s.r.o egyik szokásosnak mondható rönk szállító vonatába két lengyel Sulzer dízel mozdonyt soroztak, ami nagy valószínűséggel a romániai Kürtösre tartott, mivel a társaság sokszor jár oda. Sikerült megérdeklődnöm a kép készítőjétől, aki a vonat mozdonyvezetője is egyben, hogy hol és merre fog menni a vonat. De erről majd később még írok. Időközben jött megint egy tehervonat ezúttal is Sturovo felől és a CER Zrt egy másik és modernebb mozdonya a 187-es típusú villanymozdonya. A típus nem sokkal fiatalabb mint a korábban már lefényképezett 186-os. Ez a vonat is tartálykocsikat továbbított Pest felé.
Miután a CER vonat elhaladt nem sokkal később Pest felől egy másik tehervonat közeledett az állomás felé, de az a vonat Istvántelek állomáson hirtelen megállt. El kellett engednie számos elhaladó személyvonatot. Így nekem volt időm arra, hogy felkészüljek egy előnyösebb helyzetből és jó fényviszonyok mellett készülhessen el a fénykép. Körülbelül húsz perc elteltével a tekintélyes méretű tehervonat megindult Istvántelekről és lassan áthaladt Rákospalotán. A tehervonatot a 230-as típushoz hasonló 240-es mozdony továbbította a nagyon hosszú, de üres rönkszállító vonatot. A mozdony a Retrack Slovakia egy másik bérelt mozdonya. 
A Retrack Slovakia vonat után értesültem, hogy a Cargo Motion vonata elindult Sturovo-ból a két Sulzerrel együtt. Úgy döntöttem, hogy ezt a vonatot mindenképpen szeretném megvárni és lefényképezni, aminek két oka is volt. Az egyik, hogy a mozdonyok, amik a vonatot húzták csak fényképről és utazásaim során vonatablakból láthattam őket. A másik ok a két lengyel Sulzer, mivel ilyen dízel mozdonyok tudomásom szerint még nem haladtak át országon. Bő egy órával később megláttam a távolban a Cargo Motion mozdonyainak összetéveszthetetlen festését. Mivel a vonatnak át kellett mennie egy másik vágányra ezért lassítania kellett, így volt időm felkészülni. Miután a vonalat elhalgyta nagyon örültem, hogy erről a vonatról is sikerült fényképeket készíteni. A vonatot a Cargo Motion által bérelt szintén 240-es típusú (Laminátka) mozdonyok hozták és örömmel láttam, hogy a két villanymozdony mögött "utazott" a két lengyel Sulzer dízel mozdony is. Feltehetően ezek a dízel mozdonyok azért mehettek Romániába, mert ott egy vasúttársaság megvette vagy a lengyel tulajdonos ott szerette volna elbontani a mozdonyokat. 
A Cargo Motion 240-123 és 240-051-es mozdonyai...


és a két lengyel Sulzer dízelmozdony a villanymozdonyok mögött.

A Sulzer mozdonyokat hazánkban is használja számos vasúttársaság, de a vasutasok nem igazán szeretik műszaki állapotuk miatt. A Sulzer mozdonyok érdekessége az "U" elrendezésű motor, ami elég ritka.

Összességében egy nagyon sikeres napot zártam. Nemcsak az előttem felvonuló mozdonytípusok miatt, hanem azért is, mert úgy gondolom sikerült nagyjából a vonal szokásait kiismernem. Ez utóbbi azt jelenti, hogy ha nincs is meghirdetve a közösségi oldalakon egy különvonat, nosztalgia vonat, attól még a tehervonatok még megfordulnak. Miután eljöttem az elmúlt hónapokban jelentősen megnőtt a tehervonatok száma, aminek az az oka, hogy a sajtóban sokszor említett Budapest-Belgrád, Békéscsaba-Lökösháza és a Szeged-Röszke vasútvonalak felújításához a kivitelező vállalat Szobról hozza a zúzott köveket. Ott jártamkor, amint az ötödik képen kicsit megbújva láthatóak a zúzott kő szállításánál használt kocsik már megérkeztek. Tavaly szeptember óta nem jártam az állomáson, de szeretnék minél többször kijárni és az előbb említett zúzott köves vonatokat is szeretném lencsevégre kapni. Remélem, hogy a bejegyzésemmel sikerült betekintést adnom a magánvasutak és a Budapest-Szob-Sturovo vasútvonal életéről.

2021.09.03.
Eltöltött idő: 3 óra
Lefényképezett vonatok száma: 3
  • személyvonat:1  
  • tehervonat: 1
  • gépmenet: 2
Mozdonytípusok:
2021.09.04.
Eltöltött idő: 7 óra
Lefényképezett vonatok száma: 8
  • személyvonat: 1
  • tehervonat: 6 
  • gépmenet: 1
Mozdonytípusok: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése