keresés

2022. március 9., szerda

A magyar vasút képekben 2.

Forrás: Wikipédia

 A magyar vasút képekben projekt egyik részeként szeretnék néhány szót ejteni a vasútfotósok, vasútbarátok hol kaphatnak híreket vagy információkat a weben. Ezt alapvetően két főcsoportra bontanám, mert vannak a vasúttal, vasútfotózássál kapcsolatos Facebook csoportok, amelyeknek vannak olyan tagjai, akik egy kiemelt bejegyzés alatt hozzászólásokban adhatnak meg információt, érdekes tehervonatokról (Trafó vonat), érdekes mozdonyok, amik még nem voltak az országban stb. A másik csoport a különböző folyóiratok, fórumok akik alapvetően a közlekedéssel foglalkoznak így a vasúttal is. Ezekből szeretnék ismertetni egyet-egyet. A vasúttal kapcsolatos fényképeket akár Fortepanról, Flickr-ről. A közösségi oldalon különösen a Facebook-on több vasútfotós témával kapcsolatos oldal, csoport is fellelhető pl: (Hazai & Szomszédos Vaspályákon, Miskolc környéki vasútvonalak, Mozdonyfüst. Mivel több ilyen vasúttal foglalkozó csoport is van, amelyeknek egy része nyilvános, tehát bárki beléphet. 

Vasúti magazinok

Magyarországon nem sok ilyen folyóirat, magazint adnak ki, amik kifejezetten a vasúttal foglalkoznak. Külföldön  elsősorban inkább fizetős weboldalak foglalkoznak a mozdonyokkal. A következőkben szeretnék ezek közül néhányat ismertetni.

Indóház : Az Indóház a weboldalon és a Facebook oldalán túl alapvetően vasúti magazinként ismerik a vasútbarátok és fotósok. 2005-től egészen napjainkig jelentet meg papír és elektronikus formában a havilapját. Amiben, ahogy weboldalhoz hasonlóan a vasút témakörét több különböző tematikára osztja fel. Ez lehet a nagyvasút, városi vasút (HÉV, Metró, Villamos), keskeny nyomtávú vasút, és vasútmodellezés témakörben. 

Ezen kívül van még egy külön kiadású negyedévente megjelenő lapszáma az Indóháznak, ami "Indóház Extra" néven fut. A megjelenő példány kizárólag egy témakört tár fel, de arról viszont mindent, amit a lapszám fizikai jellemzői lehetővé tesznek. Korábbi számokban szó volt több különböző hazai és külföldi vasútról, különböző mozdonytípusokról, a magyar vasút helyzetéről különböző korokban (70-es, 80-as, 90-es évek), illetve mozdonytípusok történetéről, műszaki paraméterek, történetek a szerelők, mozdonyvezetők és a tervező szemszögéből, illetve a típus jelene és jövője. Korábban az M1-en és a Duna TV-n vásárolt az Indóház műsoridőt és saját sorozatot csináltak. Ahogy a folyóirat úgy a műsoruk is havonta egyszer tűzték adásra a sorozat egyes részeit. Ezekben vasutasokkal készítettek interjút, a külföldi és hazai vasúttal, mozdonyokkal és egyes eseményekről, ünnepségek foglalkoztak elsősorban. Később azonban ez sorozat megszűnt és azóta sincs a vasúttal foglalkozó műsor Magyarországon. 

Railcolor News : Ez egy holland weboldal, ami az Európai vasúttal foglalkozik és híreket tesz közzé. A tematikája elsősorban a különböző mozdonytípusok, amik az esetek nagy többségében akár képesek egy vagy több ország vasút hálózatán is közlekedni, keskeny nyomtávú vasutak, korszerű mozdonyok, last mile mozdonyok, vasúti kocsik, nagy sebességű vasút stb. Erről egyébként vezetnek egy adatbázist, ahol a mozdonyok gyártó, mozdonytípus szerint lehet keresni. Nagyon sok cikknek csak egy részét lehet elolvasni, mert a többihez vagy regisztrációt vagy olyan tagsági szintet követel meg, amiért már fizetni kell. Ami a híreket illeti nagyon sok olyan hír jelenik meg, amiről kevés magyar vasutas csoport foglalkozik. Az oldal szövege angol nyelven található meg.

Railpage: Ez egy szlovák üzemeltetésű képes híroldal, ami a beküldött képek és információk alapján ad tájékoztatást. Nemcsak a szlovák, cseh, hanem a magyar vasúttal kapcsolatos hírekkel is foglalkozik. A tematikája a vasútfotózás, mozdonyok, tesztek, beszerzések stb. Sokszor jelennek meg hírek új vagy felújított mozdonyokról, amit Szlovákiában vagy Csehországban javítottak és ott közlekednek. Az oldal szlovák nyelven érhető el. 

Facebook csoportok, oldalak

Ezeket magánszemélyek, vasútfotósok, mozdonyvezetők is akadnak az üzemeltetők között. A csoportok többsége nagyon jó képek, szövegek, hírek jelennek meg, amikre esetleg a vasútbarátok akár reagálni is tudnak. Ezek a hírek előrejelzések arról, hogy mikor érkezik és merre halad tovább egy-egy vonat, ami különvonat vagy akár egy tehervonat, amit egy érdekes mozdony továbbít. Vannak a vasútfotózássál kapcsolatosak, de vannak mozdonytípusokra specializáló csoportok. Utóbbiak közül kevés olyan van, ami nyilvános, viszont nem sok olyan van, ahol az adott mozdony típusfelelőse is tagja a csoportnak, aki esetleg reagálni tud a kérdésekre, kritikákra is. Az ilyen jellegű oldalakból és csoportok közül szeretnék egyet-egyet megmutatni.

Mozdonyfüst

Ez egy olyan nyilvános Facebook csoport, amelynek a tagságába tartoznak olyanok, akik vonatokat fényképeznek vagy csupán olyanok, akik vasút iránt érdeklődnek. Időnként a csoport adminisztrátora aktív fotós így ritkán, de szokott indítani játékot, amiben fel kell ismerni esetleg egy mozdonyt, állomást stb. A tagság nagyon megértő, segítőkész és nyitott a vasúttal kapcsolatos képekkel kapcsolatban. Amennyiben a csoport tematikájával ellenkező kép, kérés jelenik meg az adminisztrátor nagyon gyorsan tud reagálni ezekre. A feltöltött képek szinte csak mozdonyokat ábrázolnak, de nem csak magyar, hanem más országban találhatókat is. Akadnak olyan fotók, amit nem feltöltenek, hanem egy másik oldalról, csoportból egyszerűen csak megosztanak. 

Minden ami magánvasút

Ez egy olyan Facebook csoport, aminek a témája kizárólag a magánvasutak által használt járművek. Ennek a csoportnak a tagjai között vannak vasútfotósok, de nagyon sok mozdonyvezető is megoszt egy-egy felvételt, akár a saját mozdonyáról is. A felvételek elsősorban Magyarországon készülnek, de akad köztük olyan is, ami egy külföldön. Ide elsősorban a közép és Nyugat-Európában megtalálható magánvasutak tartoznak ide. Érdemes itt megjegyezni, hogy a magánvasúttársaságok között akad olyan, aki ugyanazt a tevékenységet folytatja mint MÁV csak a fenntartója nem az állam, hanem egy magáncég. Magyarországon is megtalálhatók, amik személyszállítással foglalkoznak. Ilyen például a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) és a Continental Railway Solution (CRS), ami nagyrészt a Regiojet Budapestre közlekedő vonataihoz biztosítja a vonatszemélyzetet. 

Hazai & Szomszédos Vaspályákon

Ez egy Facebook oldal, amelynek tulajdonosa elég gyakran osztja meg a képeit, amik jellemzően alig pár nappal ezelőtt készültek. A képeken kizárólag vasúti járműveket  (mozdonyokat, vasúti kocsikat) ábrázolnak. A készítő albumokat is készít az oldalán, ahová a fotókat a járművek típusa szerint kerülnek be. Kizárólag a saját fotóit teszi közzé más fotós oldalról származó képeket eddig még nem osztott meg. Időnként a különböző vasúttársaságok állás hirdetéseit megosztja az oldalon. Véleményem szerint ezt azért is teszi, mivel sok vasútbarát látogatja az oldalt. Ezért elsősorban nekik szólnak a hirdetések.  

Váci peron Vörösszemmel

Ez is egy Facebook oldal csak itt zömmel a Vác és annak környékén előforduló vonatokat videózza, illetve fényképezi. Az oldalra feltöltött képeket ritkán készül album, ahová a felvételeket bemásolná. Mostanában inkább videózni szokott a tulajdonos és azt bejegyzésként megosztja az oldalon. Itt azonban nem áll meg a megosztás, mert a készítő az oldalra feltöltött fényképeket videókat megosztja más vasutas csoportoknak is. Az albumokról még érdemes annyit megjegyezni, hogy ha készültek is albumok a felvételeknek azokba inkább a régebben feltöltött fényképeket, videókat másolja. Az oldalon kizárólag a szerző saját felvételei kerülnek be az oldalra. 

Blogok

Vonatmagazin

A magyar vasúttal foglalkozó blogok akadnak az interneten, de a legtöbbjüket már nem frissítik. A vasúttal foglalkozó fórumokból is több megtalálható, amikben naponta jelenik meg új hozzászólás. Ez alól kivétel a vonatmagazin blog. A tematikája hasonló az Indóházéhoz, csak a vonatmagazin a vasútnak alapvetően három szegmensével foglalkozik. Ezek közé tartozik a nagyvasút, modellvasút, virtuális vasút. Ebbe a blogba alapvetően majdnem minden hónapban egyszer kerül be egy bejegyzés. A Vonatmagazin a Facebook-on is megtalálható és az ott megtalálható bejegyzések is hasonló ütemben kerülnek megosztásra.

Regionalbahn

Ez egy olyan blog, ami nem csak a magyar, hanem a külföldön található közösségi közlekedés is a témaköre. Ebbe beletartozik a vonatok és a buszok. Alapvetően egy hír oldalként üzemel. A hírek általában 2-3 naponta jelenik meg új bejegyzés. A híreken túl a "Közvetlek kocsi" egy podcast sorozat található, ahol egy adásban egy adott témát dolgoznak fel. Készülnek a minden évben megrendezésre kerülő Inno Trans rendezvényről is. 

Összefoglaló

Ezzel a bejegyzésemmel néhány olyan oldalt, blogot szerettem volna bemutatni, amivel egy vasútfotós vagy vasútbarát esetleg találkozhat. A blogok közül már nagyon kevés készül, amik korábban készültek, azoknak egy részét, már nem frissítik. Manapság inkább a közösségi oldalakon nagyobb a hír és a fénykép megosztás mint korábban a fórumoknál. Az utóbbiak közül még akad olyan, amit frissítenek, de már ezeknek a száma is csökken.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése