keresés

2021. március 10., szerda

Chinese State Circus


A társulatról:

A Chinese State Circus egy az 1992-ben létrejött utazó társulat, amely előadásai során a kínai cirkuszművészet elemeit használja fel. Tagjai mind Kínából származnak és az ottani hippodráma (lószínház/Xi Ma) szerint kapták képzésüket. Fellépéseiken mégse használnak állatokat. Képzésük szerint több hagyományos kínai számot is
bemutatnak, mint pl.: kínai opera részleteket, oroszlántáncot vagy légselymet. Visszatérő alak és összekötésként szolgál a majomkirály, aki két produkció között jelenik meg.
A társulatot a Gandey World Class Productions működteti, akik több más cirkuszért is felelnek (Cirque Surreal, Gandeys Thrill Circus, Royalles British Thrill Circus stb.). A Gandey Production hozta létre a cirkuszt miután a Monte Carlo-i Cirkuszfesztiválon Philiph Gadney igazgató figyelmét felkeltették az ott fellépő kínai akrobaták.

Fennállásuk óta első sorban az Egyesült Királyságban turnéznak. Jelenleg a 2017-es “Dynasty” műsort mutatják az oldalukon.

A turnékat le kellett a COVID miatt állítaniuk.
 
A honlapjuk:
Az oldalt megnyitva vörös betűkkel a cirkusz neve jelenik meg alatta a menü sorral. A háttérben az előadásokról készült felvételek mennek. Így hamar képet kapunk arról milyen típusú fellépéseknek ad helyet a cirkusz.
Az oldalon lejjebb tekerve a jelenleg futó műsorról kapunk képeket és információkat. Az első négy menüpontot egyben le lehet görgetni a főoldalon, ahol a háttérváltozás jelzi az átlépést. Ezzel könnyen kezelhetővé válik az oldal.
A sötét háttéren fehér betűk jól olvashatóvá teszik a szöveget. Az oldal designja egyszerű és lényegre törő. Tartalmilag a társulatról, annak tagjairól nagyon minimálisan vagy egyáltalán nem tartalmaz adatokat, csak az azt vezető cég kap egy rövid bemutatást.
Ez a kevés információ zavaró, mivel hiába vannak közzé téve a múltról képek, nem tudni mikoriak, milyen előadásról vannak. Az oldal inkább hasznos azoknak, akik már ismerik a társulatot. Előzetes turné listák sem találhatóak.

A menüsor tartalmaz:

  • Home - főoldal
  • The show – a műsorról információk
  • Tour dates - turné dátumok (ez jelenleg csak arról értesít elmaradnak)
  • Testimonials - ajánlások a sajtótól és nézőktől
  • Gallery - fényképek a fellépésekről
  • Contact - üzenet küldési lehetőség (email megadással)
  • DVD - az előadásokról készült DVD-k megvásárlása (átírányít egy másik oldalra, amit nekem nem nyit meg)
  • About Gandeys - a Gandey World Class Productions bemutatkozás

A társulatról információkat még a Gadney saját oldalán is találhatunk, ahol a szervezet többi csoportját is feltűntetik és bemutatják. A cirkusz megalapításáról itt lehet olvasni.







Közösségi média:

Facebook:

Követők: 10 175
Like: 10 058

A Chinese State Circus színházi produkcióként és cirkuszként van jelen a facebookon. Posztjaik nem rendszeresek, általában egy hónapban egyszer-kétszer posztolnak. Repost-olnak a vezető szervezetük a Gandey Production saját facebook oldaláról, vagy a saját társulatukról más cirkusz hírekkel kapcsolatban is. A posztok alatt, a követő tábor ellenére is, szegényes a visszajelzés és általában nem érik el a 10 like-ot se. A kommentek is ritkák. Van saját hastag-jeik a #chinesestatecircus és #thechinesestatecircus.

Twitter:

Követő: 1040
Követés: 880

A cirkusz twittere tavaly év eleje óta inaktív. Az utolsó interakcióik során több felhasználó is raszista illetve hamis vádakkal támadtak nekik a COVID és a műsoraikban felhasznált állatok kínzása miatt. Maga a cirkusz fennállása óta sose használt állatok, amire fel is hívta a figyelmet, de ezek süket fülekre találtak.
Ennek is köze lehet inaktivításukhoz.
Ezt megelőzően hasonlóan a facebook oldalukhoz a cirkuszról és a Gadney többi produkciójáról posztoltak.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése