Algéria kulturális örökségének digitalizálási projektjei

Az Algériai Nemzeti Könyvtár

Az Algériai Nemzeti Könyvtár az ország legrégebbi kulturális intézménye, melyet 1835-ben alapítottak. A könyvtár első otthona három évig egy állami tulajdonban lévő épületben volt, 1838-ban azonban Bab-Azoun egyik középiskolájába költöztették, ahol 2 osztályterem állt a nemzeti könyvtár és múzeum rendelkezésére.

1954-ben a népességnövekedés, valamint a gazdasági fejlődés arra sarkallta az országot, hogy új könyvtárépületet hozzon létre egyre szélesebb rétegeket kiszolgáló nemzeti könyvtárának. Az 1962-es algériai egyetemi könyvtár tűzbalesetének következtében a nemzeti könyvtár megörökölte annak állományát, így nem csak dokumentumainak, de ezzel egyidőben felhasználónak száma is óriásira nőtt. A nemzeti könyvtár ebben az időben vált a hallgatók, kutatók és akadémikusok egyik legfontosabb, s leglátogatottabb helyszínévé. 

A nemzeti könyvtár jelenleg 67.000 négyzetméternyi területet foglal el, s 13 szintjével, 2500 fős befogadóképességével várja látogatóit.

Mint minden nemzeti könyvtárnak, az algériai nemzeti könyvtárnak is feladatai közé tartoznak a következők:

•  gyűjti az összes Algériában megjelent könyvet, újságot és magazint, mely nyomtatásban megjelent
•  elkészíti és publikálja a nemzeti bibliográfiát, katalógusokat állít össze
• hozzáférést biztosít a kutatóknak ritka dokumentumokhoz is
• támogatja a könyvtár- és információtudományt, tréningeket tart a hallgatóknak információkereső készségeik fejlesztése érdekében
• gazdagítja a kulturális életet
• részt vesz a tudományos kutatások támogatásában, terjesztésében.

Mindezek gördülékenységéért, a pénzügyi és technikai háttér megteremtéséért, valamint a humán erőforrás biztosításáért a könyvtár főigazgatója felel.

Kéziratok és ritka könyvek a nemzeti könyvtárban

Habár Algéria modern államnak mondható, egy mélyen gyökerező Észak-Afrikai országról van szó, ahol a régészeti ásatások bebizonyították a civilizáció korai nyomait.

A kéziratok és ritka könyvek gyűjtése 1837-ben kezdődött, mikor Adrien Berbrugger, a francia hadjárat egyik tagja Constantiban szemtanúja volt a helyi könyvtárak lerombolásának és felégetésének. Bergbruggernek a hadjárat során közel 800 kéziratot sikerült megmentenie, melyek közül sajnálatos módon csak 700-at sikerült Algírba szállítania a háború és a nagy távolság miatt. Nyugat Algériában M. Le Baron kezdett bele a kéziratok gyűjtésébe, akinek köszönhetően a nemzeti könyvtár kéziratgyűjteménye egészen az 1830-as évekig visszanyúlik.

Jelenleg 4415 kézirat, s 2456 régi könyv található meg a könyvtárban a legkülönfélébb területekről: vallás, filozófia, történelem, földrajz, irodalom, algebra megannyi nyelven: perzsa, török, latin, görög. A kéziratok katalógusa 2013-ban készült el, s azok bibliográfiai leírását tartalmazza, sőt, 218 kéziratnak a fotója is megtalálható benne.

Ezen anyagok ritkasága és értékessége megköveteli, s egyben megnehezíti megőrzésüket, éppen ezért vált szükségessé digitalizálásuk. Ehhez a Kéziratok és Ritka Könyvek Intézetének első feladata az anyagok fertőtlenítése és helyreállítása volt, hogy azok digitalizálása megkezdődhessen. A dokumentumok fertőtlenítését sokáig autoklávval végezték, azonban mára nyilvánvalóvá vált, hogy mind a készülékkel dolgozók, mind az olvasók egészségére káros lehet ezen fajta eljárás alkalmazása, így a könyvtár jelenleg a mélyfagyasztásos módszer tesztelésének időszakában van.

Kéziratok és ritka könyvek digitálizálása

A kulturális miniszter 2012-ben adta ki digitalizálásról szóló rendeletét, a nemzeti könyvtár azonban nem tudott megküzdeni az óriási feladattal humán és eszközforrás hiánya miatt. A problémát akkor egy nemzetközi cég oldotta meg, mely egy robotizált dokumentum szkenner, a Kabis TM700 segítségével digitalizálta a könyvtár kézirat gyűjteményét. Az öröm nem tartott azonban sokáig, sajnálatos módon ugyanis a szkenner egy idő után kisebb darabokat szakított ki a digitalizálandó, kényes anyagból készült értékes dokumentumokból, így az intézmény felfüggesztette projektjét. A projekt bukását sajnálatos módon a kéziratok értékességének és fizikai tulajdonságainak nem kellőképpen történő felmérése okozta. Sok esetben sajnos a digitalizálási projektek a képzetlen alkalmazottak miatt buknak el, nagyon fontos ugyanis a digitalizálandó anyagok megfelelő előkészítése, valamint a velük történő bánásmód, s a digitalizált anyagokon történő utómunkák elvégzése is.

A projekt sikertelenségének ellenére a könyvtár 2257 kéziratot és ritka könyvet digitalizált, melyeket DVD-n tárolnak a legminimálisabb megőrzési és bibliográfiai leírásokkal, ugyanis a Kéziratok és Ritka Könyvek Intézete, valamint a Reprográfiai Intézet is azon az állásponton van, hogy a másik intézetnek lenne kötelessége a digitalizált anyagok metaadatokkal történő ellátása, s interneten történő hozzáférhetőségének biztosítása. A probléma két forrásból ered, a nemzeti könyvtár szervezeti felépítéséből, valamint a főigazgatói posztot betöltő személy folyamatos, sűrű váltakozásából.

Tervek a jövőre nézve

Ahogy azt az IFLA 2014-es kéziratok és ritka könyvek digitalizálásához készített útmutatója is megfogalmazza, a digitalizálási projekteknek a következő kérdésekre történő válaszadásokkal kell kezdődniük:

• Mik a céljai a projektnek?
• Kik fogják használni a produktumokat?
• Kit kéne bevonni a tervezésbe? (Szkennereket gyártó cégeket? Tárhelyeket biztosító informatikai cégeket? Felhasználókat? Érdemes lehet felvennünk sikeres projekteket véghezvitt könyvtárakkal is a kapcsolatot!)
• Vannak külső finanszírozási lehetőségeink, esetleg támogatóink?
• Mit akarunk digitalizálni és miért?
• Milyen szerzői jogi akadályokba ütközhetünk?
• A digitalizálásnak házon belül kell történnie vagy egy külsős cég megbízásával szeretnénk megvalósítani? Megvan rá a pénzünk, helyünk, eszközünk és szakértelmünk? Mit nyújthat egy külső cég?
• Milyen formátumban gondolkodunk?
• A közösségi háló használata szóba jöhet? Mi a véleményünk a crowdsourcing-ról, alkalmazható lenne például a metaadatolás során?

Igaz a fent részletezett útmutató kérdésire adott válaszok az illetékesek számára egyértelműnek, s sok talán feleslegesnek is tűnhetnek, mégis sokszor buknak el kezdeményezések triviális buktatókon, melyek kiküszöbölhetőek lettek volna részletes, minden területre kiterjedő előzetes tervezéssel.

Konklúzió

A szándék megvan rá, hogy a nemzet kincseit Algériában is elérhetővé tegyék, azonban a projektek „tervezetlensége”, valamint a tagjai közti kommunikáció hiánya megnehezíti ezt a feladatot. Véleményem szerint a könyvtár vezetésének jelen helyzetben határozottabban kellene fellépnie, s egyértelműen deklarálnia, hogy az egyes munkafolyamatok elvégzése mely munkacsoportokhoz tartozik. Elengedhetetlennek tartom továbbá olyan tréningek szervezését is, melyek kéziratokkal, ritka könyvekkel, metaadatokkal, valamint elérést biztosító eszközökkel foglalkoznak, így biztosítva humánerőforrás képzettségét a modern kezdeményezésekhez. 

Forrás:
Nadjia Ghamouh, Meriem Boulahlib: Cultural heritage digitization projects in Algeria: Case study of the National Library
URL: http://www.ifla.org/files/assets/hq/publications/ifla-journal/ifla-journal-41-3_2015.pdf