Miért van szükség a büntetés-végrehajtási intézményekben biblioterápiára?
A biblioterápia területén sokféle célkitűzéssel
találkozhatunk, melyek közt a legáltalánosabbak a mentális problémák
gyógyítása, a személyiségfejlesztés, az önismeret, a szociális képességek, az
empátia, a tolerancia fejlesztése, valamint a közösségépítés. Ezen területeket
olvasva kérdésfelvetésem szinte már megválaszolásra is kerül, hiszen a fent
említett intézményekbe kerülők többsége ezen készségek, képességek hiányában
szenved, s segítségre, foglalkozásra, útmutatásra szorul.
De hogyan jutunk el idáig?
Az imént említett készségek hiányának több oka lehet, melyek
közül az egyik leggyakoribb a nem
megfelelő családi háttér, mely születésétől fogva nagyban befolyásolja az ember személyiségének fejlődését, hisz ösztönösen követjük a látott példákat. A rossz családi háttérrel rendelkező gyermekek nem tanulják meg a megfelelő normákat, nem alakul ki szociális gátlásrendszerük, melyek a későbbiekben a társadalmi beilleszkedés rovására mennek, s sok esetben rossz útra térést eredményeznek.
Ahogy arra az előző bekezdésben már utaltam, a büntetés-végrehajtási intézményekbe kerülők nem követik a társadalom elvárásait, elhárítják magukról a felelősséget, és egy olyan egocentrikus világot teremtenek maguknak, melyben az övék a fő, s a győztes szerep. Ezen világnézet sajnos mindaddig fennmarad, míg fel nem ismerik, hogy rossz magatartási példákat követnek, ehhez azonban segítségre van szükségük. Napjainkra világossá vált, hogy a büntetés-végrehajtás célja nem lehet csupán a megtorlás, nagy hangsúlyt kell fektetni a társadalomba történő visszavezetésre (sok esetben a bevezetésre), azaz a reszocializációra. A hangsúly tehát a korábbi kirekesztés helyett áthelyeződött a társadalomba való beillesztésre, melynek érdekében ezen intézmények igyekeznek minél több olyan foglalkozást szervezni, melynek terápiás hatása lehet. Ilyenek a kézműves foglalkozás, a sport, a színház, s a biblioterápia, melynek kiváló helyszíne, s alapja lehet a könyvtár, mely Magyarországon szinten minden büntetés-végrehajtási intézetben működik. Természetesen a könyvtár fogalma ezen esetben kissé átértelmeződik, hiszen gyűjteményükre sok esetben az elavultság, s a korlátozott hozzáférés a jellemző.
A fent említett kezdeményezések igen hasznosak lehetnek, amennyiben a megfelelő motiváció hajtja résztvevőit. Sokakat motivál a tudat, hogy új embereket ismerhetnek meg, kötetlenül beszélgethetnek, új élményekkel gazdagodnak és esélyt kapnak arra, hogy kiléphetnek a zárkák mögül. Ilyen motivációk esetében eredményes lehet terápiánk, ugyanis olyan követendő példákat, normákat állíthatunk a csoport elé, melyeket később társadalomba való beilleszkedésük során hasznosíthatnak. Azon fogvatartottak esetében, akik pusztán a szabadulás előrehozatalának reményében csatlakoznak ezen foglalkozásokhoz, sokkal nehezebb feladata van a terapeutáknak, hisz esetükben ez csak egy eszköz, mellyel közelebb kerülnek szabadságukhoz. Az ő esetükben először el kell érni a motiváció megváltozását, mely nem kis feladat, ugyanakkor nem kivitelezhetetlen.
A leírtak tükrében szinte evidens, hogy a biblioterápia e területen történő alkalmazása a fiatalkorúak esetében a legeredményesebb, ugyanis személyiségük ebben a korban még alakítható, formálható, ez azonban nem jelenti azt, hogy idősebb korban nem érhetünk el vele áttörő sikereket.
Remények
Reményeim szerint a biblioterápia elterjedésével egyre több
intézményben fogják felismerni jótékony hatását, s igénybe veszik majd
reszocializációs folyamataik során.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése