Az mmmkiallitasvezetok.blogspot.com címen elérhető blog a Munkácsy Mihály Múzeum által megrendezett kiállítások kísérőkiadványaiként megjelent kiállításvezetőket mutatja be. A múzeum néprajzi, történeti, képzőművészeti, régészeti és természettudományi szakágakon végzi tudományos feladatait, így ezen területekhez kapcsolódóan széleskörűen nyújtanak betekintést a közzétett kiadványok.
keresés
2020. május 19., kedd
Történelmi előzmények - összehasonlítás
A kiállítás olyan kommunikációs forma, amely a bemutatott tárgyakkal és az őket kísérő szöveges, de akár auditív információval együtt operálva informálja és szórakoztatja a látogatókat. Kiállításokkal találkozhatunk számos különböző intézményben, mint például iskolákban, színházakban, vállalatoknál, de ha kiállításra gondolunk, akkor legtöbbször egy múzeum falain belül megrendezett tárlat jut az eszünkbe. A kiállított anyagok gyakran először találkoznak a nyilvánossággal ilyen módon.
Bemutatás
Úgy gondolom, hogy az új tartalmat is a fenti három felület stílusába illeszkedve, listaként érdemes megjeleníteni. Az új tartalomra vonatkozó, más stílusú, figyelemkeltő blogbejegyzésem a következő linken érhető el: https://blog.oik.hu/?p=24525.
Összehasonlító elemzés
Az OIK honlapján jelenleg három felületen érhetők el a a periodikákkal, ill. az előfizetett online tartalmakkal kapcsolatos információk. Ezek a következő úton érhetők el:
1) A könyvtár honlapján a felső menüsávban: Rólunk > baloldali menüsáv: Gyűjtemények > Periodikák. Itt találhatjuk az általános információkat arról, milyen folyóiratok találhatók a könyvtár gyűjteményében.
Az Országos Idegennyelvű Könyvtár által előfizetett online folyóiratok
Weboldaltervezet:
Téma: A weboldal egy aloldal, amely az Országos Idegennyelvű Könyvtár által előfizetett online folyóiratok listáját tartalmazza.
Cél: Az előfizetéses online folyóiratok listájának közzététele könnyen elérhető és jól látható felületen, hogy az Olvasók tisztában legyenek azzal, hogy a könyvtár szolgáltatja őket és ezzel biztosítsa a folyóiratok széleskörű használatát.
Háttér: Az Országos Idegennyelvű Könyvtár nemcsak papíralapú folyóiratokra, webes adatbázisokra fizet elő, hanem olyan online folyóiratokra is, amelyek a Könyvtár gyűjtőkörének profiljába illeszkedve, tehát elsősorban az idegennyelvű irodalmi, nyelvtudományi területen, és általános idegennyelvű napi sajtóként funkcionálnak. Ezek lehetnek papíralapú orgánumok webes verziói, amelyek bővített tartalommal rendelkeznek és nem azonosak a papíralapú dokumentummal, mint pl. a Spiegel Online, vagy olyan periodikák, amelyek kizárólag online jelennek meg.
Indoklás: Az OIK honlapján nem található meg a lista. A periodika gyűjtemény (https://www.oik.hu/periodikak) alatt nincsenek online folyóiratok, a 2020-ban előfizetett folyóiratok listája (https://www.oik.hu//periodika_lista_2020) pedig nem különbözteti meg a webes és papíralapú folyóiratokat, csak abban az esetben tesz utalást webes folyóiratra, ha annak papíralapú verziója is elő van fizetve (pl. Twentieth-century literature: https://opac3.oik.hu/hu/record/-/record/oik-goliat987329).
2020. május 18., hétfő
Weboldaltervezés
Selmeci Műemlékkönyvtár
A Selmeci Műemlékkönyvtár külföldön kiadott művei magyar vonatkozású illusztrációinak (Hungarica) térképi megjelenítéssel összekötött csúsztatható és auto-zoommal ellátott webportálon való publikálása, mely reszponzív megjelenést is biztosít.
A téma megjelenítésének indoklása
1974-ben nyitották meg a nagyközönség számára a Selmeci Műemlékkönyvtárat, amely Miskolci Egyetem ősének, a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémiának (Főiskolának) a csaknem hiánytalanul megmaradt könyvtári állományát tartalmazza az 1735 és 1918 közötti időszakból. A mintegy 45 ezres állomány háromnegyed része a Miskolci Egyetem Könyvtárában, egynegyed része pedig a másik utódintézmény, a Soproni Egyetem Könyvtárában található. A gyűjteményben megtalálható a műszaki és természettudományok 16–19. századi szakirodalmi termésének java. Különösen gazdag a 18–19. századi műszaki-természettudományos folyóiratállomány.
A Selmeci Műemlékkönyvtár mint Európa legelső és egyetlen 18. századi alapítású, épségben és szinte hiánytalanul fönnmaradt műszaki-természettudományos szakkönyvtára, muzeális védettséget élvez. Ez a fokozott védelem és gondoskodás nyilvánult meg az egyetemi könyvtár új épületének tervezésénél és építésénél is (1969): korszerű állományvédelmi elveknek megfelelő, különálló múzeumtermet alakítottak ki a gyűjtemény részére. Ebben a 132 négyzetméter alapterületű, külső behatásoktól elszigetelt, légkondicionált teremben tekinthető meg a gyűjtemény közel hét és fél ezer egysége, olyan szisztematikus fölállításban, ahogyan az a selmeci akadémián volt 1862-ben. A 18. század végén világhírűvé vált selmeci bányász- és kohászképzést ez a hasonlóan kiváló szakirodalmi alapokat nyújtó könyvtári gyűjtemény segítette.
Összehasonlító honlapelemzés
A Selmeci Műemlékkönyvtár külföldön kiadott művei magyar vonatkozású illusztrációinak (Hungarica) térképi megjelenítéssel összekötött csúsztatható és auto-zoommal ellátott webportálon való publikálása, mely reszponzív megjelenést is biztosít.
A Selmeci Műemlékkönyvtár kiemelkedő könyveinek illusztrációi egy része már 10 éve digitálisan elérhetőek a Magyar Digitális Képkönyvtár oldalán, de a nagyközönség számára nem vonzó formában. A cél az lenne, hogy adagazdagítás formájában földrajzi helyekkel legyenek összekötve, térképi ábrázolással és okos eszközökön is kezelhető felületen, nem adatbázis, hanem műcentrikus felületen.
A Selmeci Műemlékkönyvtár kincsei - térképen
2020. május 8., péntek
Ranschburg Pál és a magyar gyógypedagógiai - Kiállítás a Gyógypedagógia-történeti Gyűjteményben
A Magyar Tudomány Ünnepe 2019-es rendezvénysorozata keretében "Non Omnis moriar" "Nem halok meg egészen" - Ranschburg Pál és a magyar gyógypedagógia címmel nyílt kiállítás az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Gyógypedagógia-történeti Gyűjteményében.
2020. április 22., szerda
Reménység foglyai - saját weboldal bemutatása
A Reménység foglyai (http://remenysegf.hu/) egy eredetileg nyomtatásban, negyedévente megjelenő, bibliai tárgyú folyóirat. Lassan 10 éve, a nagyobb láthatóság és szélesebb körű hozzáférhetőség kedvéért egy meglehetősen egyszerű digitális felület is kialakításra került, baráti segítséggel, az ingyenes WordPress eszközkészlete segítségével.
Összehasonlító honlapelemzés
A bőség zavara
Megszámlálhatatlanul sok keresztény felekezet, csoport vagy személy által szerkesztett és működtetett weboldal létezik már. Felmerül a kérdés, miért van ez így, illetve mi szükség lehet újabbra vagy újabbakra. Ennek a helyzetnek több oka van, annak ellenére, hogy az Igazság, amit Jézus Krisztus megtestesít, alapvetően abszolút és változhatatlan, ugyanakkor végtelen mélységű. A keresztények azonban, akik különféle környezetből, kultúrából, vallási háttérből jönnek, különböző mennyiséget képesek ebből felfogni. Vannak, akik részben vagy teljes mértékben „atyai hagyományaik” foglyai, vannak, akik saját eszméik foglyai, vannak, akik egyenesen félreértések, hazugságok foglyai. Vannak azonban, akiket fogyatkozásaik ellenére Isten szelleme vezérel, és amit közzétesznek, az hozzájárul az igazság egészének feltárulásához és terjesztéséhez. Vannak, akik őszintén és alázattal keresik az igazságot, és ezért készek a kutatásra, a fejlődésre, a felismerések után a téveszmékkel való szakításra.
2020. április 21., kedd
Weboldaltervezet Reménység foglyai címmel
A Reménység foglyai elnevezésű
weboldal személyes indíttatásból, szenvedélyes kutatások nyomán született terv
eredménye. Maga az elnevezés – utalva a tartalomra – bibliai eredetű, Zakariás
próféta könyvéből származik, és arra a reményre utal, amely szerint egy napon
helyreáll az eredeti rend, és Isten, minden dolgok és lények teremtője, ismét
az emberek között lakik majd és félelem nélkül láthatják arcát.
2020. március 26., csütörtök
Múzeumi kiállítások, gyűjtemények közelebbről
A múzeumok különleges közintézmények. Feladatuk feltárni, összegyűjteni, tudományosan feldolgozni és mindenki számára közkinccsé tenni az általuk őrzött kulturális értékeket. Azonban az itt megtalálható felbecsülhetetlen értékű régészeti leletek, az évszázadok során a gyűjteményekbe került műtárgyak, fotók, dokumentációk, művészeti alkotások gyakran rejtve maradnak a külvilág elől. A muzeológusoknak sokszor csak kiállítások alkalmával nyílik lehetőségük az érdeklődők elé tárni az egy-egy területhez kapcsolódó gyűjteményi anyagot és a mögöttük lévő többéves kutatómunkát.
![]() |
| Forrás: Munkácsy Mihály Múzeum |
Gyógypedagógia-történeti Gyűjtemény
Sok felsőoktatási könyvtár gyűjteményében található az adott szakterület fejlődését, a képzés történetét bemutató anyag (dokumentumok, tárgyak, iratok), amelyeket tematikus kiállítások keretében közzétéve a könyvtárak egyszerre támogathatják a képzést és mutathatják be az adott szakterület érdekességeit a szakmai- és a szélesebb közösség számára.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Kari Könyvtárához tartozó Gyógypedagógia-történeti Gyűjtemény a gyógypedagógia-, a gyógypedagógia-történet és a magyarországi gyógypedagógus-képzés története szempontjából fontos és értékes anyagot őriz. A Gyűjteményt 1965-ben hozták létre Gyógypedagógiai Múzeum néven, az akkor még önálló Gyógypedagógiai Főiskola részeként.
| Braille óra |
2019. december 12., csütörtök
Gyűjteményelemzések 2019. ősz
![]() |
| 2019.ősz |
Digitális gyűjtemények körképe
- Folyamatosan bővített listánkon a fontosabb műhelyek szerint csoportosítva soroljuk föl a forrásokat.
- Évről-évre, véletlenszerűen választva közülük, és nemzetközi példák közül, igyekszünk látleleteinkben megörökíteni aktuális állapotukat:
Látleletek, elemzések - 2019 őszén:
Google Arts & Culture - Látlelet 2019. - Szendi Attila
Képzőművészet Magyarországon a kezdetektől XX. sz. közepéig - Látlelet 2019. - Bergmann Krisztina
Nagykanizsai Kistérségi Adatkezelő Rendszer - Látlelet 2019. - Németh Réka Valentina
Száz éve született Radnóti Miklós - Látlelet 2019. - Baratiné Sipos Lilla
Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtár - Látlelet 2019. - Deák Réka
Web Gallery of Art - Látlelet 2019. - Dobókői Krisztina
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)






