A koreai irodalom megközelíthetősége - Vol. 1

A koreai irodalom életében a kínai nyelv, írás és kultúra a 19. század végéig olyan szerepet töltött be, mint a magyar irodalom életében a latin nyelv. Ez volt a magas kultúra megjelenési nyelve.

 A művek kezdetben kínai nyelven és kínai írással jelentek meg, majd koreai nyelven, de kínai írással, és csak idővel juthattak el arra a szintre, hogy a saját nyelvükön a saját írásukkal fejezhessék ki gondolataikat, könnyedén és gátak nélkül. Elvégre, eddig a pontig csak komoly nehézségek árán tudtak írni. A kínai és a koreai nyelv egészen más felépítésű, a kínai izoláló, azaz elkülönítő, míg a koreai agglutináló, azaz ragozó, tehát alapvetően összeférhetetlen a koreai nyelv kínai írással. Próbáltak létrehozni erre az állapotra egy írásformát a 7. században, ez volt a ridu, a hivatalnok írás, ez azonban nem könnyítette meg az írni vágyók helyzetét.

„Megengedhetetlen és nagyon megalázó, hogy egy olyan szép és önálló nyelvnek, mint a miénk ne legyen saját abécéje és kénytelen legyen idegent használni. Különben a kínai betűk nehezek is ahhoz, hogy népszerűvé válhassanak. Népem jó része nem, is érti meg a kormány által kiadott utasításokat és határozatokat... Innen van népem borongós, sötét élete. Föltétlen szükségünk van népszerű nemzeti abécére.” (Szedzsong király 1397-1450)

Maga a koreai írás, a hangul Szedzsong királynak köszönhetően jött létre 1443-ban, aki így nyilatkozott a kezdeményezéséről: „… tehetséges személyek egy délelőtt megtanulhatják, de a félkegyelműeknek is legfeljebb tíz nap szükséges.” Nos, ezt tanúsíthatom, tényleg nem túlságosan bonyolult memorizálni az ábécéjüket, arról nem nyilatkoznék, hogy én melyik csoportba tartozom, ez maradjon az én titkom, sem dicsőíteni, sem sajnáltatni nem akarom magam. :)

Node próbáljunk meg visszatérni a cím által meghatározott témához. Ma már nehéz elképzelni, hogy az internet világa előtt hozzá tudtak férni bármilyen információhoz más kultúrákkal kapcsolatban. Ez a koreai kultúra terjesztésénél még inkább igaz, hiszen ahhoz, hogy „meghódítsák a világot”, alapvetően szükség van egy mindenkit behálózó, földrajzi és kulturális korlátokat nem ismerő csatornára. Pedig hozzá lehetett, csak kicsit nehezebben.

A koreai irodalom első tengerentúli megjelenése az 1890-es években történt.  Az első mű, ami angolul megjelent, Kim Mandzsung Kuunmong („A kilenc-felhő álom”) című műve volt.

A Koreai Kulturális és Művészeti Alapítvány kezdte el támogatni azt 1974-ben, hogy a modern koreai műveket idegen nyelven is megjelentessék. Az 1980-as évektől kezdve számos fordítás készült el. 2011-es adatok szerint mintegy 1564 művet fordítottak le 34 nyelvre, 52 országban. Magyar nyelvre hét művet fordítottak, először 1958-ban jelent meg magyar nyelvű koreai szépirodalmi mű. Az első magyar-koreai szótár pedig egy évvel korábban 1957-ben Dr. Sövény Aladár vezetésével készült el.

Ha koreai irodalomról beszélünk, akkor nekem nem csupán a szigorúan szépirodalmi irodalmi alkotások jutnak eszembe, hanem minden olyan írásos mű, amivel egy kicsit közelebb kerülök a koreai emberekhez, a kultúrájukhoz, az életükhöz. Éppen ezért ilyen tekintetben forrásnak tekinthető minden olyan intézmény, társaság vagy konkrét könyv, ami ebben segíti az érdeklődőt.

Már 1892-ben kezdetét vette a Korea és Magyarország közötti hivatalos kapcsolat, ekkor kötöttek barátsági, kereskedelmi és tengerhajózási szerződést a Koreai Királyság és az Osztrák-Magyar Monarchia képviselői.  Sajnos, 1910-től a történelmi megpróbáltatások miatt megszakadt ez a kapcsolat, de 1989-től újra élt a diplomáciai kapcsolat az országok között. Így kihagyhatatlan forrásnak tekinthető a Koreai Köztársaság Nagykövetsége Magyarországon.

Intézményi szinten megkerülhetetlen a Koreai Kulturális Központ, mely 2012 óta látja el a magyar embereket a legkülönfélébb koreai kulturális gyöngyszemekkel, nem csak modern, hanem régi, klasszikus formában is, a kiállítások, bemutatók mellett, tanfolyamokat és még oly sok mást is tartanak az érdeklődők számára. Érdemes meglátogatni őket!

Ide sorolnám még az egyetemeken zajló koreai oktatást is, egy kis reklámot csinálva többek között az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek is, melynek már jó pár éve lelkes hallgatója vagyok.

 A Külkereskedelmi Főiskolán 1989 szeptemberében kezdődött meg a koreai nyelv oktatása. A nyelvi oktatás Osváth Gábor nevéhez köthető, aki a phenjani Kim Ir Szen Egyetemen sajátította el a koreai nyelvet. A Külkereskedelmi Főiskolán Osváth Gábor írta meg az első magyar nyelvű koreai nyelvkönyvet, valamint igei vonzattárt és társalgási zsebkönyvet. A történelmi és az országismereti oktatásban Fendler Károly működött közre, aki nyugalmazott diplomataként a Koreai-félsziget viszonyainak elismert szakértője.

Az ELTE bölcsészkarán csak 1997-ben indult meg a négy féléves, úgynevezett koreai program. Az oktatás megszervezése és beindítása Dr. Birtalan Ágnes tanszékvezető egyetemi docens nevéhez fűződik, aki több ízben folytatott kutatásokat Dél-Koreában a hagyományos műveltség és a koreai buddhizmus tárgykörében. A koreai program sikeres működésének eredményeképpen létrejött a koreai minor szak, majd 2008 nyarán megalakult a Koreai Tanszék.

Ha már ELTE, ha már Koreai Tanszék, akkor megemlíteném a Távol-keleti Intézet Könyvtárát is, ahol helyben használatra bárki elmélyedhet a témakörben.

Nagy hasznunkra lehetnek a távol-kelet kutatók és a lelkes utazók leírásai is. A 20. század elején két magyar utazó ismerkedett meg alaposabban Koreával, amelyek a mai napig forrásértékűek és óriási jelentőséggel bírnak. 

Elsőként gróf Vay Péter püspök látogatott el Koreába, aki abban a kegyben részesült, hogy személyesen találkozhatott Kodzsong császárral és Szundzsong trónörökössel. A magyar lelkipásztor később Magyarországra visszatérve publikálta tapasztalatait. (Vay Péter, gróf: Kelet császárai és császárságai. Franklin-Társulat. Budapest, 1906.) A könyv nagyban hozzájárult a távoli ország népének és kultúrájának megismertetéséhez Magyarországon.

A másik utazó Baráthosi Balogh Benedek néprajzkutató volt, aki a két nép hagyományainak közös eredetét vizsgálta, és kétszer is eljutott ebbe a távol-keleti országba. Tapasztalatait saját költségén, szerzői kiadásban publikálta. (Baráthosi Balogh Benedek: Korea, a hajnalpír országa. Budapest, 1929.) Ez a könyv tekinthető az első olyan önálló kötetnek Magyarországon, amely csak és kizárólag Koreával foglalkozik.

Hazai szinten két szakembernek illik megjegyezni a nevét: Osváth Gábor és Csoma Mózes. Osváth Gábor nyelvtanár, nyelvész, műfordító, a két Korea egyik legismertebb szakértője, Csoma Mózes pedig magyar orientalista, a Koreai-félsziget történelmének és politikai viszonyainak kutatója. Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Koreai Tanszékének vezetője. Mindkettőjüktől olyan kiemelkedő és remek kiadványok jelentek meg, melyeket érdemes elolvasni minden érdeklődőnek.

Szeretnék megemlíteni még egy kitűnő forrást, melynek láttakor, én majdnem ugrálni kezdtem örömömben. Ez nem más, mint a Koreanisztika bibliográfia, mely a magyarországi Korea-kutatás átfogó bibliográfiája. Ez egy röpke 133 oldalas csoda! 

Az internet elterjedése óta találunk blogbejegyzéseket, cikkeket, tanulmányokat, értékeléseket, melyek a koreai irodalommal foglalkoznak. Már nem kell akkora kutatómunkát végezni, ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a minket érdeklő tartalmakhoz, főleg, ha idegen nyelveket is beszélünk. Hazudnék, ha nem tartanám a koreai irodalom felkapását is a már korábban említett hallyu-láz folyományának, de ez nem baj! Minden nemzet megérdemli, hogy megmutathassa értékeit a világnak!