keresés

2018. május 26., szombat

A Tudományos Szakkönyvtár blogbejegyzései és a tartalomszolgáltatás alkalmazhatósága a honvédségi könyvtárak életében

A Tartalomszolgáltatás eszközrendszerei című tantárgy első óráján kaptam feladatként, hogy készítsek blogot, az abban szereplő téma mutasson más tartalmakra, ezzel gyűjtsek össze információt, amely segítségével tájékozottabbá tehetem a blog témája iránt érdeklődő használót. Munkahelyemen, a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely könyvtárában pont egy olyan formátumot kerestem, amellyel a könyvtár rendezvényeire, dokumentumaira hívhatnám föl a figyelmet, mivel könyvtárunknak egyenlőre nincs olyan weboldala, ahol ezeket az eseményeket közreadhatnám.
Valamint egy olyan eszközre volt szükségem, amelynek segítségével a nálunk fellelhető magyar és idegen nyelvű hadtudományi, haditechnikai és biztonságpolitikai folyóiratok tartalomjegyzékét közzéteszem, továbbá ha a szerzői jogi szabályozás lehetővé teszi, a tartalomjegyzék címei a folyóiratban szereplő cikkekre mutassanak, valamint a könyvtárban fellelhető újdonságokra, és rendezvényeinkre fölhívhassam a figyelmet. 
Megvalósítva az ötletet, az első bejegyzések egyikében több könyvet is bemutattam egyszerre.
Valóban nem volt jó ötlet, hiszen nem túl hasznos széttördelni az információt: egy téma, inkább mutatkozzon meg többféle megközelítésben, mint hogy a különböző információtartalommal bíró dokumentumok sokfelé osszák a figyelmet.
A blogbejegyzéseket végignézve a látogató a következőt tapasztalja: 
- csak az elején talál néhány folyóirat-bemutatást
- több a könyvekről és a könyvbemutatókról szóló bejegyzés
- az első bejegyzések valóban bírják a tartalomszolgáltató funkciót, de az utolsók már csak a lényegre mutatnak: könyv tartalmát, a könyvbemutatóval kapcsolatos praktikus információt tartalmazzák. Ennek oka az időhiány. A későbbiekben mindenképpen változtatni kívánok ezen a gyakorlaton. Az adott könyv bemutatása során újabb tartalmakat közölni azért, hogy az érdeklődő tájékozottabb legyen a témában, mindenképpen jó ötlet. Így például egy könyvbemutató előtt olvasni tud az érdeklődő egy adott témában anélkül, hogy a frissen megjelenő könyvet a kezébe vette volna. A bemutatásra váró könyv témájához kapcsolódó háttér-információk megosztása tájékozottabbá tesz és egyben figyelemfelkeltő hatású az adott téma iránt. A könyvbemutatók megtartása után ugyanis mindig az a tapasztalat, hogy amit az író elmond az adott témáról figyelemfelkeltő, de ha háttér-információk birtokában vannak, kialakulhat egy beszélgetés a dokumentumról. Ez fokozottabban igaz abban az esetben, ha szakkönyvről van szó. A Tudományos Kutatóhely könyvtárában általában a hadtudomány, hadtörténelem, biztonságpolitika és az ehhez kapcsolódó dokumentumok bemutatására kerül sor, sokszor a Minisztériumban dolgozó szakértő érdeklődők részvételével. Nem egyszer voltam részese, hallgatója érdekes, szakemberek és a dokumentum írója közötti komoly véleménycserének, amely igazán izgalmasak, gondolatébresztők voltak.
Azonban egy olyan könyvtárban, ahol a könyvállomány kb. 60 százaléka alkalmas az elektronikus kölcsönzésre, és ahová folyamatosan érkeznek az új dokumentumok, és a leglényegesebb elemet, a kutatót, használót még nem is említettem, sajnos egyes munkafolyamatok elmaradnak, és a másik fontos ok: nem marad idő olyan hiteles tartalmat találni, amelyre rámutatva a használót értékes plusz információhoz juttatom. Sokszor csak a wikipédia szolgáltatott tartalmat az általam kiegészíteni vágyott könyvbemutató-tartalomra, az meg mint köztudott, nem mindig hiteles forrás.
Végső gondolatként megjegyzem, hogy nem kívánom abbahagyni a blog készítését. Tovább folytatom, és megvalósítom a folyóiratokkal kapcsolatos tervemet.Még mindig nem vetettem el az ötletet, hogy legalább a tartalomjegyzéket közzétehessem, mert ezzel sokat segítenék a kutatóknak, hiszen a cikket megtalálja a könyvtárunkban, bár a tökéletes az lenne, ha otthon, a saját foteljében, íróasztalánál ülve már fel is dolgozhatná. 
Talán ez lesz a jövő. Talán a mi könyvtárunk is eljut egyszer arra a fejlettségi szintre, hogy külföldi adatbázisokat megvásárolva, a kutatók és érdeklődők rendelkezésére bocsájthatja a legújabb hadtudományi kutatási eredményeket.
A folyóiratok tartalomjegyzékeinek, és egyéb, nálunk hozzáférhető dokumentumok ily módon történő feldolgozásával ehhez tenném meg az első lépést.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése