keresés

2018. május 15., kedd

A szerzői kiadáshoz fűződő tartalomszolgáltatás projektzárása

A self-publishing az elektronikus könyvkultúra új jelensége. Ebben az informatikai konstrukcióban a szerző maga tölti fel művét egy könyváruházba, és egyedül dönt a mű további sorsáról.


A self-publishing esetében mindenki a maga ura: ebben a konstrukcióban a szerző tölti fel művét egy webes felületre, és ő is dönt róla sok kérdésben: így például az ár, a kiadás lokalizációja, a mű formai jegyeinek legfőbb elemei. Az általam létrehozott honlapon ebben a témakörben kerestem az aktuális tartalmat, illetve összegyűjtöttem az azon hazai és nemzetközileg is bevált eszközöket, amelyek e tevékenységet támogatják.

Célcsoport definiálása

Célcsoportom tehát első sorban olyan személyek voltak, akik fontolgatják a lehetőségét annak, hogy az általuk készített művüket megosszák a nagy világgal, de ezt nem a hagyományos, ugyanakkor mégis szervezett körülmények között kívánják ezt megtenni. A szerzők rendkívül nehéz helyzetben vannak, hiszen magukra vállalják az alkotásiakkal járó teljes munkát, többek között maguk kell gondoskodniuk a borítóról, de például az abban szereplő tartalomért is önállóan felelnek. Maguknak kell "beárazniuk", és mindemellett be is kell futniuk, egyedül. Blogomban feltérképezem a szerzők lehetőségeit, hogy miként juthatnak el az ismeretlentől az ismertségig, és hogyan jut el valaki odáig, hogy az ő könyvük is felkeltse az olvasók figyelmét. 
Másodlagos célcsoportom voltak a kiadók. Lényegében lehetnek ezek könyvkiadók illetve self-publishing konstrukciót támogató kiadók is. Úgy gondoltam azért lehet hasznos egy eféle gyűjtemény számukra, mert egyfelől magyar szerzői kiadással foglalkozó oldalak ötletet meríthetnek a nemzetközi példákból, a hagyományos könyvkiadók számára pedig jelzésértékű lehet, hiszen e jelenség nagyban befolyásolhatja a hagyományos könyvkiadást.
Célcsoportom harmadik tagjai pedig mindazok, akik érdeklődnek hazai self-publisher szerzők iránt, blogomban a Publio kiadó alkotóit gyűjtöttem egy helyre.

Történet

A self-publishing történetével kapcsolatban vannak teóriák, és merész, ugyanakkor elgondolkodtató feltételezéssel állt elő Jamie FritzGerald, a Poets & Writers szerkesztője. Tézisét azzal nyitja, hogy azóta lehet szerzői kiadásról beszélni, amióta léteznek írásos dokumentumok. Tehát tulajdonképpen a témáról már a Kr.e. 4. évezredtől lehet beszélni, amikor a papiruszokon meg az agyagtáblákon megjelentek az első írásos nyelvemlékek.

Impakt

Nyilván azóta sokminden változott, hiszen kialakult az információs társadalom, a self-publishing pedig trend lett a könyvtári területen is ‒ legalábbis ezt támasztja alá az IFLA Trend jelentése, amelyben Divina Frau-Meigs, a Párizsi Egyetem professzora többek között a self publishingról is tesz említést az alkotás kulturális gyakorlatai témakörének kapcsán. Úgy gondolja, hogy a self-publishing egy felemelkedő trend a szélessávú médiában, amely rendkívül vonzó alternatíva a felhasználók számára az alacsony költségek miatt. A self-publishing megkerüli a hagyományos, papír alapú kiadókat, és saját maguk terjeszthetik egy szoftver segítségével, mint például a Smashwords, az OverDrive vagy az Amanzon Create Space oldala.

Self-publishing eszközök:

... és még sokan mások.

Hazai színtéren kiemelkedő kiadók:


Könyvforgalmazókhoz kötődő self-publishing tevékenység:

És más egyebek:

Blogom egyfelől vállalta a tartalomszolgáltatást  igyekeztem rávilágítani a téma fontosságára; másfelelől pedig egy gyűjteményt kínáltam a látogatóimnak: legyen az kiadó, legyen az szerző vagy a self-publishing iránt érdeklődő személy.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése