A mesterséges intelligencia (MI) rohamos fejlődése és mindennapi életünkbe történő egyre intenzívebb beépülése alapvetően alakítja át az információhoz való hozzáférés, a tudásközvetítés és a társadalmi kommunikáció feltételeit. A technológiai fejlődést övező párbeszédek gyakran elkerülhetetlen, megállíthatatlan és szükségszerűen pozitív folyamatként ábrázolják az MI térnyerését. Ebben a megközelítésben a technológiai innováció elfogadása nem választási lehetőségként, hanem a fejlődéshez való alkalmazkodás elengedhetetlen feltételeként jelenik meg. Az ilyen narratívák ugyanakkor háttérbe szoríthatják azokat a társadalmi, gazdasági, politikai és etikai kérdéseket, amelyek a technológiai rendszerek működését, fejlesztését és alkalmazását meghatározzák.
A könyvtárak és információs intézmények esetében nagyon is fontos ezekkel a kérdésekkel foglalkozni. A könyvtárakra ma már ugyanis nem csupán információk tárolási és közvetítői helyeként tekintünk, hanem a demokratikus nyilvánosság, a társadalmi részvétel, az esélyegyenlőség és a szabad információhoz jutás meghatározó tereiként is. Éppen ezért nem lehet közömbös számukra, hogy milyen értékek és érdekek mentén fejlődnek azok a technológiák, amelyek egyre nagyobb szerepet kapnak az információs környezet alakításában.
A tanulmányban a szerző a könyvtárak társadalmi és demokratikus szerepét vizsgálja a mesterséges intelligencia térnyerésének korszakában. Központi kérdése a következőképpen fogalmazható meg: miként válhatnak a könyvtárak a technológiai determinizmussal és az MI-vel kapcsolatos kritikátlan optimizmussal szembeni ellenállás, valamint egy igazságosabb, demokratikusabb technológiai jövő elképzelésének intézményeivé. Nem egyszerűen az MI könyvtári alkalmazásának előnyeit és hátrányait mérlegeli, hanem a technológiai fejlődést övező hatalmi viszonyokat és ideológiai előfeltevéseket is kritikai vizsgálat alá vonja.
A tanulmány főbb gondolatai
A szerző abból indul ki, hogy a mesterséges intelligencia könyvtári alkalmazása nem értelmezhető kizárólag technológiai vagy módszertani kérdésként. A technológiai fejlesztések ugyanis soha nem függetlenek azoktól a társadalmi és gazdasági körülményektől, amelyek között létrejönnek. Az MI-rendszerek fejlesztése és működtetése összefonódik a globális technológiai vállalatok gazdasági érdekeivel, az adatgyűjtés és -feldolgozás gyakorlatával, a megfigyelés különböző formáival, valamint a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelésével.
A tanulmányban megjelenő, e komplex jelenség leírására szolgáló fogalom a technofasizmus (technofascism), amely a technológiai rendszerek, a kapitalista gazdasági érdekek és az autoriter hatalmi törekvések összefonódására utal. Nem egyszerűen a technológia politikai célú felhasználását jelenti, hanem egy olyan társadalmi berendezkedés lehetőségét, amelyben a technológiai infrastruktúrák, az algoritmikus döntéshozatal, a tömeges megfigyelés és az információ feletti ellenőrzés a hatalom koncentrációját szolgálják.
A szerző fontosnak tartotta megállapítani, hogy a technológia fejlődésével kapcsolatos optimista hangvételű források, történetek sokszor nem mutatják be azokat a strukturális problémákat, amelyekre az új technológiák tulajdonképpen nem kínálnak megoldást. A Ruja Benjamin által alkalmazott faux fables fogalmat használva bemutat olyan hamis vagy félrevezető eseteket, amelyek a technológiai fejlődést szükségszerűként, megkérdőjelezhetetlenként és mindenki számára előnyösként mutatják be.
A tanulmányban ismertetett "hamis mesék"
1. A technológia pusztán technikai kérdés.
Ez a megközelítés figyelmen kívül hagyja, hogy a technológiai rendszerek társadalmi és politikai értékeket közvetítenek. Az MI működése nem választható el a fejlesztését meghatározó gazdasági érdekektől, az alkalmazott adatoktól és az algoritmusokba épülő előfeltevésektől. A könyvtárak számára ezért nem elegendő az új eszközök technikai működésének megértése; azok társadalmi következményeit is vizsgálniuk kell.
2. A mesterséges intelligencia alkalmazása elkerülhetetlen, aki pedig kimarad belőle, lemarad.
A szerző szerint ez a narratíva a technológiai innovációt versenykényszerként állítja be. A könyvtárosoknak folyamatosan alkalmazkodniuk kell az új fejlesztésekhez, különben elavulttá válhatnak intézményeik és szakmai kompetenciáik. Ez a gondolkodásmód azonban nem teszi lehetővé annak érdemi mérlegelését, hogy az adott technológia valóban szükséges-e, megfelel-e a könyvtárak értékrendjének, és szolgálja-e a használók érdekeit.
3. Nincs mit tenni, a technológiai változásokat el kell fogadni.
A szerző ezt a technológiai beletörődés, illetve rezignáció narratívájaként értelmezi. Ebben a felfogásban az emberek és az intézmények elveszítik saját cselekvőképességükbe vetett hitüket, és a technológiai fejlődést olyan külső erőként fogadják el, amelynek irányára nincs érdemi befolyásuk. A könyvtárak feladatává így legfeljebb a technológia káros következményeinek mérséklése válik, nem pedig a technológiai változások irányának alakítása.
Mindhárom bemutatott példa esetében közös jellemzőként említhető meg, hogy korlátozzák a társadalmi és intézményi cselekvőképességet. A technológiai fejlődés irányát adottságként kezelik, miközben megkérdőjelezetlenül hagyja azokat a gazdasági és politikai érdekeket, amelyek ezt az irányt meghatározzák.
A könyvtárak szerepe és a visszautasítás etikája
A tanulmányban megjelenő másik fontos fogalom a visszautasítás (refusal). A szerző a visszautasítást nem tekinti azonosnak a technológia általános elutasításával, és nem is jelent egyszerű bezárkózást az innovációval szemben. Sokkal inkább tekinthető tudatos, kritikai és politikai állásfoglalásnak, amely lehetővé teszi, hogy az intézmények ne fogadják el automatikusan a technológiai iparágak által felkínált fejlődési irányokat.
A visszautasítás etikája azt jelenti, hogy a könyvtáraknak joguk és felelősségük van megkérdőjelezni az új technológiák bevezetését, megvizsgálni azok következményeit, és adott esetben nemet mondani azokra a megoldásokra, amelyek ellentétesek alapvető szakmai és társadalmi értékeikkel.
A szerző az alábbi alapelveket említi példaként, amelyek a könyvtárak hagyományos értékrendje szempontjából meghatározóak:
- az információhoz való egyenlő hozzáférés biztosítása
- az intellektuális szabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának védelme
- a használók személyes adatainak és magánszférájának tiszteletben tartása
- a társadalmi befogadás és a marginalizált közösségek képviselete
- a közjó és a közösségi érdek előtérbe helyezése
- a kritikai információs műveltség fejlesztése.
Ezek az értékek nem feltétlenül egyeztethetők össze a technológiai vállalatok működésének gazdasági és ideológiai alapjaival. A könyvtáraknak ezért nem csupán az MI alkalmazásának lehetőségeit kell vizsgálniuk, hanem azt is, hogy az egyes rendszerek mennyiben veszélyeztetik az intézmények közösségi küldetését.
A szerző arra is rámutat, hogy a könyvtárak maguk sem tekinthetők teljesen problémamentes vagy politikailag semleges intézményeknek. Történetük során a könyvtári osztályozás, a tudásrendszerezés, az adatgyűjtés és a használói viselkedés megfigyelése is hozzájárulhatott társadalmi hierarchiák és hatalmi viszonyok fenntartásához. A kritikai önreflexió tehát a könyvtári ellenállás elengedhetetlen feltétele.
A visszautasítás egyik legfontosabb erőforrása a tanulmány szerint a könyvtárak közösségi kapcsolataiban található meg. A könyvtárak ugyanis olyan intézmények, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak a helyi közösségekkel, ismerik azok információs szükségleteit, és sok esetben olyan társadalmi problémák kezelésében is szerepet vállalnak, amelyek túlmutatnak a hagyományos könyvtári szolgáltatásokon. A közösségi bizalom és a használók valós igényeinek ismerete lehetőséget ad arra, hogy a technológiai fejlesztések ne kizárólag a szolgáltatók és a fejlesztőcégek elvárásai szerint valósuljanak meg.
Összegzés
A tanulmány legfontosabb üzenete, hogy a könyvtáraknak nem szükségszerűen kell követniük a technológiai fejlődés által kijelöltnek tekintett utat. A technológiai innováció nem önmagában vett cél, hanem olyan társadalmi folyamat, amelynek irányát, feltételeit és következményeit közösen kell alakítani.
A bemutatott visszautasítás etikája pedig arra ösztönözheti a szakma képviselőit, hogy ne kizárólag az új technológiák használatának elsajátítására koncentráljanak, hanem őrizzék meg kritikai gondolkodásukat, és legyenek képesek saját intézményi értékeik alapján dönteni az innovációk elfogadásáról vagy elutasításáról.
A könyvtárak jövője nem csak azon múlik, mennyire képesek alkalmazkodni a technológiai változásokhoz, hanem azon is, hogy mennyire képesek megőrizni és megerősíteni társadalmi küldetésüket. Demokratikus jelentőségük éppen abban rejlik, hogy olyan közösségi tereket teremthetnek, ahol az információhoz való hozzáférés, a kritikai gondolkodás és az önálló véleményalkotás nem válik a technológiai vállalatok gazdasági érdekeinek alárendeltjévé.
A könyvtáraknak tehát nem csupán a jövő technológiai változásaira kell felkészülniük, hanem arra is, hogy aktív alakítóivá váljanak annak a jövőnek, amelyben élni szeretnének.
Eredeti cikk: Appedu, Sarah (2026): Libraries as necessary sites for refusing faux fables of technofascism and imagining otherwise. AI and Ethics, 6, Article 485. https://doi.org/10.1007/s43681-026-01314-w
Kép forrása: https://pixabay.com/photos/cyber-brain-computer-brain-7633488/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése