keresés

2015. március 27., péntek

Kortárs magyar irodalom 3.

A kortárs irodalom esetében az elsődleges információt maguk az irodalmi alkotások jelentik: az online folyóiratoknak, irodalmi adatbázisoknak és az irodalomkedvelők honlapjainak és blogjainak köszönhetően a különböző versek és prózai művek nagy számban és könnyedén hozzáférhetők. Ez persze nem azt jelenti, hogy bármit megtalálhatunk, de az azért elmondható, hogy sok olyan kezdeményezés létezik, amely arra irányul, hogy a kortárs irodalom legjelentősebb szerzőit és műveit hozzáférhetővé tegye – elég itt megemlítenünk a Digitális Irodalmi Akadémiát, vagy a Magyar Elektronikus Könyvtár kínálatában megjelenő kortárs műveket. Az e-bookok egyre növekvő választéka ingyenesen, vagy díjfizetés ellenében tölthetők le különböző online gyűjtemények és webáruházak kínálatából. Emellett a youtube-on keresztül egyre több olyan felvétel érhető el, ahol irodalmi művek felolvasását hallhatjuk, vagy éppen irodalmi műsorok részleteit nézhetjük meg.


Másodlagos információnak számítanak a fenti művekről készült kritikák, recenziók, de a szerzők életrajzai, vagy a velük készült interjúk is. Mindezekről többségében elmondható, hogy ugyanazokon a platformokon jelennek meg, mint maguk az alkotások. Bár esetenként előfordul, nem jellemző, hogy egy-egy blog vagy weboldal kizárólag kritikákkal vagy életrajzokkal foglalkozna – inkább az figyelhető meg, hogy az alkotók, alkotások mellett kap helyet a velük kapcsolatos másodlagos információ is. (Ez lényegében érthető is, hiszen egy művet és a vele kapcsolatos egyéb információt a legkézenfekvőbb a maga összefüggéseiben és teljességében vizsgálni.) Kivételt képeznek a könyvösszefoglalók-és ajánlások, melyekkel számos blogon, weboldalon, illetve az online könyvesboltok esetében is találkozhatunk.

Amennyiben nincs lehetőségünk arra, hogy közvetlenül elérjük a minket érdeklő művet vagy információt, számos olyan hozzáférési információ áll rendelkezésünkre, melyek segítségével kideríthetjük, hol szerezhetjük meg azt: ilyenek például az egyes könyvtárak opac-jaiban található bibliográfiai rekordok, az online lexikonok tartalmazta hivatkozások, a tartalomjegyzék-katalógusok; de ide számíthatjuk az irodalmi rendezvények helyével és idejével kapcsolatos bejegyzéseket is.

Egyes irodalmi témájú weboldalakon, valamint az ezzel kapcsolatos blogokban és fórumokban teret engednek az olvasók véleményének, visszajelzéseinek is, akik sok esetben maguk is hozzájárulnak az oldalakon folyó munkához.

Hiányosságnak mondható, hogy bár a művekről és a szerzőkről viszonylag könnyű rendszerezett, áttekinthető adatokat találni, ugyanez nem mondható el az egyes közreműködőkről, mint például az irodalomkritikusok, szakértők, szerkesztők vagy illusztrátorok – mindezekről a személyekről csak elszórtan – elsősorban az általuk létrehozott tartalom kapcsán – találhatunk információt. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése