keresés

2012. május 3., csütörtök

Hackerkiáltvány

Recenzió

McKenzie Wark: Hackerkiáltvány

A könyv igazán figyelemreméltó, a digitális kor politikai-esztétikai szempontból legfontosabb kiadványa. Ahogy a cím is utal rá, a könyv egy kiáltvány: nyilvános megnyilatkozás egy radikálisan új, cselekvésre ösztönző elképzelés mellett.

Szerkezetét tekintve rövid, számozott bekezdésekből és tézisekből áll. Írásmódjára a feszesség, tömörítettség és a töredékesség, Wark szerint egyenesen „absztrakt”. A mű nehézségét figyelembe véve nem hasonlítható össze az ún. poszt-strukturalista filozófiai szövegekkel, sokkal inkább tekinthető valamiféle intenzív megvilágosodásnak, mintha a szöveg egy erős légköri nyomás áldozata lenne. Wark írása ebben az értelemben tekinthető aforisztikusnak.

Wark célja, hogy könyvében Marx eszméit úgy alkalmazza, hogy az a jelenben – a digitalizáció és a „szellemi tulajdon”- korában is megállja a helyét. A kulturális marxistákkal és a poszt-marxistákkal ellentétben Wark a „tulajdon” kérdésére összpontosít, könyve központjában a gazdasági termelés tulajdonjogának birtokosaiból, a termelési eszközöket alkalmazó és ezáltal eredményeket felmutató, a termelési folyamatban leginkább kizsákmányolt és kisajátított osztály áll. Wark elemzését és osztály-definícióját teljes mértékben Marx elmélete határozza meg, amellyel az emberek szociológiai kapcsolatait kívánja megalapozni a termelés és tulajdonközpontúság helyett. Azt szeretné, ha az emberek egy közös identitást és értékrendet képviselnének. Az ellentétes érdekek között azonban mindig felvetődik a kérdés, hogy a gyártók képesek lesznek-e előállítani azt, ami a termelők számára értéket, a tulajdonosok számára pedig a termelők munkájából származó nyereséget jelentik.

A modern kapitalizmus kezdete a 16-17. századra tehető, amikor a feudalizmus és a visszaesés következtében, a gazdag birtokosok a korábban közösen használt földterületeket kezdték kisajátítani, ellehetetlenítve a termelők és parasztok életét, hiszen emiatt még a legjobban fizetett munkások is elvesztették állásukat, a földnélküliek pedig nem is találtak munkát. A 18-19. században ez a helyzet rosszabbá válik, amikor a kapitalizmus következtében az ipari munkásoknak a túlélés érdekében el kell adniuk földjüket a tőkebefektetőknek, akik ellenőrzik a termelési eszközöket és learatják a gazdasági növekedésből és az Wark iparosításból származó nyereséget. A mai információs társadalomban ennek a folyamatnak harmadik változatát véli felfedezni, ahol a munkaerőpiac kisajátítja magának a nagyvállalatok tulajdonosai találmányainak szabadalmait és a különböző információkat. A szerző az információk előállítóiként a hackereket jelöli meg és utal a vektoriális osztály munkájára is, mivel az információ egy ún. vektoriális irányban jut el a felhasználókhoz, hiszen az információ sokszorosítható és gyorsan eljuttatható egyik helyről a másikra.

Ez az álláspont lehetővé teszi, hogy összekapcsoljuk a gazdasági és politikai írásokat, hogy ezáltal szélesebb körű betekintést nyújthassunk ezekre a területekre. A megfigyelők egyre inkább privatizálják az információs közeget, csakúgy mint 500 évvel ezelőtt. A vállalatok szerzői jogi szövegeit és adatait felhasználva léptek a nyilvánosság elé, mintha a szabadalom valamennyi jogosultsága az övék lenne, pedig ezeknek a vállalatoknak napjainkban igencsak ismertek a védjegyeik. Az új technológiák ráadásul lehetővé teszik a felhasználók számára a tömegpusztító fegyverek terjesztését és ennek hatására mindenféle tudás elterjedését (mash up felvételek, adatbázisrendszerek, szoftverfejlesztés) így a szabályokat ma már a termékek szellemi tulajdonosai is igyekeznek megváltoztatni, sajnos egyelőre kevés, mondhatni semmi eredménnyel. Ez azonban ellentmondásokhoz vezet: az mp3-as eszközökre lassan ugyanúgy kell vigyáznunk, nehogy ellopják, mintha fizikai vagyon lenne, hiszen, ha pl. lopás következtében elveszítjük az autónkat, akkor az csak annyiban lehet hátrány, hogy egy esetleges hosszabb út esetén is kénytelenek lennénk pl. a buszt vagy a vonatot választani (tehát tömegközlekedési eszközt igénybe venni), de, ha egy elektronikai eszközt tulajdonítanak el tőlünk, akkor előfordulhat, hogy olyasmivel találjuk szemben magunkat az Interneten, amit nem akartunk közkinccsé tenni, mint pl. egy általunk feltöltött zene vagy fim a saját kollekciónkból. A kultúra egy részről mindig is a szórakoztatást szolgálta, folyamatosan igyekeztek megváltoztatgatni annak függvényében, amire a közönségnek igénye volt, ma azonban a kultúra megváltoztatása bizonyos szempontból illegális, mivel tartalma a közös kultúra magántulajdonát képezi. A mai világban az innovációt tekintik a legmagasabb szintű újításnak, de ez a szellemi tulajdon oldaláról figyelve egyre inkább egyfajta bilincs, mert az innováció megfelelő szintű fejlesztését napjainkban csupán a nagyvállalatok engedhetik meg maguknak.

Wark szerint ezeket a fejleményeket érdemes figyelembe venni kripto-marxista szempontból, mint akár a tulajdon, akár az osztályharc által felvetett kérdéseket. Az információ szerinte szabad akar lenni, de az egyre növekvő igények miatt le akarják láncolni, ki akarják sajátítani. Ez egyben azt is jelenti, hogy a több releváns információt sokkal inkább észre fogják venni azok, akik nem ragaszkodnak az ipari paradigma jelenségéhez, mint az ezt mai napig támogató marxisták. Míg a korábbi gazdasági kizsákmányolás gyakran bizonytalanságot okozott és indokolttá tette a szűkölködést, Wark rámutatott arra, hogy az, hogy az indoklás az információ egyetlen áldozata, teljesen abszurd feltételezés. Az információ olcsón hozzáférhető és valamennyi esetben bőséges, bármilyen témában is van rá szükségünk. Ez önmagában rávilágít a „szellemi tulajdon” naivitására. Egyes hackerek pl. a szoftvermérnökök vagy dalszerzők úgy gondolhatják, esélyük lehet valamiféle nyereségre a munkájuk révén és gondoskodnak is arról, hogy megkapják a nekik járó részt. Az osztály közös érdeke azonban az, hogy a tájékoztatást ingyen lehessen megkapni, hiszen így a hackerek nem kaphatják meg, az alkotásukhoz szükséges alapanyagot. A vektoriális osztály húzhatja a legnagyobb hasznot a hackerek munkáiból.

Számos különböző hatás egyesítette Wark érveit. A nyugati marxista hagyomány, a szituacionisták, Deleuze és Guattari valamint Mauss elméleteire. Ugyanakkor szorosan kötődik a gyakorlatias szellemiséghez, a szabad szoftvermozgalomhoz, a DJ-k világához, a mash up-hoz és a radikális szoftvergyártókhoz.

A Hackerkiáltvány saját útját absztrakt módon különféle forrásokból jelöli ki. Wark szerint a hatalomban az információ képes újabb információk létrehozatalára. Az absztrakt konstrukció célja, hogy egy olyan szerkezetet hozzon létre, amelynek segítségével egymástól független és eltérő kapcsolatok generálására. Az absztrakció feladata, a virtualitás és a természetesség kifejezése, lehetőségeik feltárása, a végtelen kapcsolatok közötti összefüggések felfedezése úgy, hogy nyilvánvalóvá váljon sokrétűségük. Az absztrakció egyszerre jelenti a szolgaságot és a lehetőségek által bővült szabadságot. A rezsim absztrakciója távol áll a „szellemi tulajdon” mindennapi tapasztalataitól. Az absztrakció válasza erre a feltevésre az, hogy továbbra is próbálja felszabadítani a szellemi tulajdon lehetőségeit, bár ebben a vektoriális rendszer továbbra is igyekszik megakadályozni. A Hackerkiáltvány már önmagában egy ilyen cselekmény része, további absztrakció, feltevéseivel igyekszik megmutatni a már létező hackerekkel szembeni ellenállást és a teremtés egy elvontabb hatásmechanizmusát.

Wark több sok szempontból szétválasztja az ipari munkásokat, a hackereket és a tőkéseket. Ez egyben a történelem kisajátítása és a folytonosság megszakítása. Túl mereven igyekszik szétválasztani az ipari termelés és a tudástermelés jelenségét. Nem veszi figyelembe azokat a módszereket, amelyeknek nagy szerepük van a közös információs gazdagság megteremtésében. Túlságosan szem előtt tartja saját érdekeit ahhoz, hogy elfogadja a történelmi optimizmust. A gazdag és szegény országok a mai világban képtelenek arra, hogy a fejlett országok igényeit kielégítsék, termékeiket az aktuális osztályigényekhez alakítsák.


Baliga Violetta Lilla, 2012.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése